Bizonyságlevél
Bizonyságlevél arról, hogy Szusich Jakab a szabadkai vár első kapitánya az ottani Szent Ferenc rendi templom számára drágaságokat adományoz. Szusich Jakab s. k. főkapitány. Előtte Szusich Lukács alkapitány s. k." 1735. évi martius 13-án a szabadkai katonai és polgári hatóság egy nyilatkozatot ád ki Bede Józsefnek a magyarországi Megváltóról címzett Szt. Ferencrendiek főnökének megkeresésére, melyben kijelentik s igazolják, hogy a ferenciek szabadkai egyházának alamizsnákat adtak s különösen, hogy a nyilatkozatot aláírók a templom szerelvényeire, mint pl. harangok, oltár, orgona s több efélékre adományaikkal járultak s hogy utódaikat is kötelezik hasonló vallásos érzelmekre és az egyház további segélyezésére. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945); régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. Vidéki viszonylatban a leggazdagabb múzeumok közé tartozott. 1937-ben a múzeumot – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka.
Cím(ek), nyelv | |
---|---|
nyelv | latin |
Tárgy, tartalom, célközönség | |
tárgy | Magyar Történelem |
tárgy | Bizonyságlevél |
tárgy | Szusich Jakab |
tárgy | Szent Ferenc rend |
tárgy | Adományozás |
tárgy | Szabadka |
célközönség | kutatók, szakemberek |
Személyek, testületek | |
létrehozó/szerző | Szusich Jakab |
kiadó | Szusich Jakab |
Tér- és időbeli vonatkozás | |
kiadás/létrehozás helye | Szabadka |
térbeli vonatkozás | Szabadka |
az eredeti tárgy földrajzi fekvése | Sümeg |
dátum | 1734-02-14 |
időbeli vonatkozás | 1734.02.14. |
Jellemzők | |
hordozó | papír |
méret | 22,5 x 36 cm |
kép színe | monokróm |
formátum | jpeg |
Jogi információk | |
jogtulajdonos | Kisfaludy Sándor Emlékház |
hozzáférési jogok | Fizetős hozzáférés |
Forrás, azonosítók | |
forrás | Kisfaludy Sándor Emlékház |
leltári szám/regisztrációs szám | 72.68.2406 |