Életképek az első világháború idejéről

Aratás a háborús esztendőben

kép

A dokumentum három, az I. világháború idején készült kép lenyomata. A képeket a Légrády testvérek sokszorosították, az Érdekes Újságban jelentek meg. A lenyomatok kizárólagos tulajdonosa és terjesztője az Országos Magyar Hadimúzeum Egyesület volt. Mindhárom kép fekete-fehér. Az Aratás a háborús esztendőben című fotót Harkányi János készítette az Érdekes Újság számára. Az árvák című kép Belle Zoltán 100 koronás harmadik díjjal kitűntetett pályaműve. A Mindent visszaküldtek. De hol maradt az apuskám? című fotó Nagysurányi Surányi Yvonne pályaműve. A legendás Légrády testvérek (Ottó, Károly és Imre) közel egy évszázadig (1858 – 1948) működött nyomdája és kiadója, benne a máig nagyhírű és sokszor pozitív szerepet játszó lapjuk, a Pesti Hírlap (1879-1944) a hazai sajtótörténelem kitörölhetetlen és meghatározó része. Nyomdájukat a háborút követően államosították. Először Hírlap Nyomda (1948), majd Vörös Csillag Nyomda (1950), Október 23. Nyomda (1956), végül Zrínyi Nyomda (1957) néven működött. Az Érdekes Újság az 1910-es évek szórakoztató célú lapja volt. A Országos Magyar Hadimúzeum Egyesületet a Hadtörténeti Múzeum alapította 1924-ben. 1929-ig működött. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945); régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. Vidéki viszonylatban a leggazdagabb múzeumok közé tartozott. 1937-ben a múzeumot – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy I. világháború
tárgy Sümegi helytörténet
tárgy életképek
tárgy aratás
tárgy árvák
tárgy Légrády testvérek
tárgy Országos Magyar Hadimúzeum Egyesület
tárgy Érdekes Újság
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Légrády testvérek
kiadó Légrády testvérek
közreműködő Országos Magyar Hadimúzeum Egyesület
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Magyarország
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
időbeli vonatkozás I. világháború idején
Jellemzők
hordozó papír
méret 31,3 x 20,2 cm
méret 23,5 x 26,8 cm
méret 31,3 x 19,5 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház
leltári szám/regisztrációs szám 72.68.2050