Helyi versek és rigmusok a választásra

szöveg

Ez a dokumentum az 1953-as választásokra központilag készítet választási rigmusokat (ismert dalok dallamára), verseket, jeleneteket tartalmazza. Ezt a 7 oldalas választási műsoranyagot félbehatva és a sümegi Községi Tanácsnak címezve adták postára. Mint azt az első oldalon is olvasni lehet, a Népfrontra szavazásra szólít fel. Szerkesztette a Népművelési Minisztérium Kultúrotthonosztálya, felelős kiadója a Művelt Nép könyvkiadó igazgatója. A Hazafias Népfront (rövidítve: HNF) sajátos társadalmi szervezet volt 1954 és 1990 között, amelynek célja „a magyar társadalom valamennyi osztályának, rétegének összefogása” volt. Egyéni tagsága nem volt, tömegmozgalomként működött. Az akkori politikai rendszer minden elemét, az MSZMP-t, a tömegszervezeteket, valamint a társadalmi és kulturális szervezeteket egyesítette. Önálló napilapja volt 1954 és 1989 között a Magyar Nemzet. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945); régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. Vidéki viszonylatban a leggazdagabb múzeumok közé tartozott. 1937-ben a múzeumot – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Magyar történelem
tárgy Magyarország
tárgy választás
tárgy Népfront
tárgy Sümeg
tárgy Népművelési Minisztérium Kultúrotthonosztálya
tárgy Művelt Nép könyvkiadó
tárgy Darnay Kálmán
tartalomjegyzék
Csinom palkó... dallamára Huszár gyerek, huszár gyerek... dallamára A faluban nincs több szép lány... dallamára A Magyar Írók Szövetsége hajdúmegyei csoportjának választási versei Megy gőzös... dallamára Béreslegény jól megrakd a szekered... dallamára Megy a gőzös... dallamára Széles a Balaton vize, keskeny a híd rajta... dallamára Este van már, csillag van az égen... dallamára Várnai Zseni: Jőjjetek mind szavazni! Széles a Balaton vize... dallamára Nagymarosra befutott a gyorsvonat... dallamára De szeretnék hajnalcsillag lenni... dallamára Sárgarépát nem jó dombra ültetni... dallamára Zelk Zoltán: 1949. május 16 Mi a határszélen lakunk Somlyó György verse A mi jelöltünk (brigádjelenet)
teljes tartalomjegyzék
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
kiadó Művelt Nép könyvkiadó igazgatója
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Magyarország
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
időbeli vonatkozás 1953.
Jellemzők
hordozó papír
méret 4,47 Mb
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház
leltári szám/regisztrációs szám 72.68.1632