Papp István rokkant tizedes levelei

kép

Papp István rokkant tizedes, szigetvári lakos levélben érdeklődött Darnay Kálmán múzeumigazgatónál a kínálkozó múzeumszolgai állás felől. Erről szól az első levél (a képen bal oldalt), melyet 1917. január 30-án írt. A második levélből (a képen jobb oldalt) kiderül, hogy Darnay Kálmán postafordultával tájékoztatta is őt a lehetőségről. Azonban Papp István mégsem fogadta azt el, mert „abból nem lehet kettőnek megélni olyan alacsony fizetés mellett”. Sümeg város Veszprém vármegyében, a Sümegi járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A város számos történelmi emlékkel és műemlékkel büszkélkedhet. Legismertebbek a sümegi vár, püspöki palota, Kisfaludy Sándor szülőháza és az őskori kovakő bánya. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945); régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. Vidéki viszonylatban a leggazdagabb múzeumok közé tartozott. 1937-ben a múzeumot – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Sümeg
tárgy múzeumtörténet
tárgy Állami Darnay Múzeum
tárgy múzeumszolga
tárgy Papp István
tárgy Darnay Kálmán
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Papp István
kiadó Papp István
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Szigetvár
térbeli vonatkozás Sümeg
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
időbeli vonatkozás 1917.
Jellemzők
hordozó papír
méret 22 x 17,5 cm
kép színe monokróm
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház
leltári szám/regisztrációs szám 72.68.230-231