Adásvételi szerződés a sümegi városbíró előtt

szöveg

Adásvételi szerződés a sümegi városbíró előtt 1848. június 18-án, melyről Örök-levél készült .Ház eleji udvar megvásárlási értéke 900 forint. Az okiraton 6 krajcáros illetékbélyeg található. A lap alján Sümeg szabadalmas városának pecsétje látható. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945); régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. Vidéki viszonylatban a leggazdagabb múzeumok közé tartozott. 1937-ben a múzeumot – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Magyar történelem
tárgy Zala vármegye
tárgy Sümeg
tárgy Adásvételi szerződés
tárgy Örök-levél
tárgy Sümeg város hiteles jegyzője által
tárgy Sümeg város bírája
tárgy Tanácsnokok
tárgy Kovács Mihály
tárgy Kulcsár Juliána
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Sümegszabadalmas mezővárosának bírája és tanácsa
kiadó Sümegszabadalmas mezővárosának bírája és tanácsa
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Sümeg
térbeli vonatkozás Sümeg
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
dátum 1848-06-18
időbeli vonatkozás 1848.06.18
Jellemzők
hordozó papír
méret 1,83 MB
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Kisafaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisafaludy Sándor Emlékház
leltári szám/regisztrációs szám 72.68.1401