Nyugta 3 koronáról műtárgyak vásárlásáért

szöveg

Kézzel írt nyugta 3 korona felvételének elismeréséről, melyet a sümegi Darnay Múzeum pénztárából vett fel Schaffer Margit, az általa eladott műtárgyak ellenértékeként. A nyugtát egy szórólap hátoldalára írták, melyet a Hadsegélyezési Szakosztály Jelvényosztálya terjesztett anyagi támogatás elnyerése céljából. Ez utóbbi a dokumentum második oldalán látható. A Hadsegélyezési Szakosztály az Országos Hadigondozó Hivatalhoz tartozott. 1915–1916-ban már léteztek olyan szervezetek, amelyek az invalidusok (azaz a harctéri szolgálatra alkalmatlan katonák) ügyével foglalkoztak: a Csonkított és Béna Katonákat Gondozó Bizottság, illetve a Magyar Királyi Rokkantügyi Hivatal. Létrehozásukat a rokkantak különösen nagy száma indokolta, ugyanis 1915 áprilisában már 20 ezer hadisérültet tartottak nyilván, akik közül béna 12 ezer, csonka hatezer volt. Ennek a két hivatalnak az ügyeit vette át 1917 márciusában a rendeletileg létrehozott Országos Hadigondozó Hivatal. Sümeg város Veszprém vármegyében, a Sümegi járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A város számos történelmi emlékkel és műemlékkel büszkélkedhet. Legismertebbek a sümegi Vár, a Püspöki Palota, Kisfaludy Sándor szülőháza és az őskori kovakő bánya. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945) régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. A múzeum vidéki viszonylatban a leggazdagabbak közé tartozott. 1937-ben a múzeum kiállítási tárgyait – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Sümeg
tárgy Állami Darnay Múzeum
tárgy múzeumtörténet
tárgy nyugta
tárgy Schaffer Margit
tárgy szórólap
tárgy Hadsegélyezési Szakosztály Jelvényosztálya
tárgy Országos Hadigondozó Hivatal
tárgy Darnay Kálmán
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Schaffer Margit
kiadó Állami Darnay Múzeum
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Sümeg
térbeli vonatkozás Sümeg
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
dátum 1918-07-12
időbeli vonatkozás 1918.
Jellemzők
hordozó papír
méret 942 Kb
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház
leltári szám/regisztrációs szám 72.68.258