Nintendo 64 videojáték konzol

kép

A Nintendo ötödik generációs konzolja, a Super Nintendo utódjának tekinthető Nintendo 64 (eredeti neve: Ultra 64, de a továbbiakban: N64), amely 1996-ban jelent meg a cég harmadik, világszerte kapható konzoljaként. Nevét a 64 bites processzora után kapta. A Super Nintendo megjelenése után néhány évvel a fejlődés (pl. a 32 bites rendszerek megjelenése) szükségessé vált. Így a Nintendo megegyezett a Silicon Graphics Inc. (SGI) céggel, hogy fejlesszen ki egy új, 64 bites rendszert (ekkor Project Reality néven). Az SGI addig még nem rendelkezett hardverfejlesztési tapasztalatokkal, de jelentősebb ismeretekkel rendelkeztek a számítógépes grafikai megvalósítások terén. Több évnyi fejlesztés után került kiadásra, de a késések (és a szoftverellátottság csekély mivolta) miatt az első évben lemaradásba került a Sony Playstation konzollal szemben.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy informatikatörténet
tárgy számítástechnika
tárgy informatika
Személyek, testületek
kiadó Nintendo
Tér- és időbeli vonatkozás
időbeli vonatkozás 1996
Jellemzők
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos NJSZT
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés