Intézkedések a Tanácsköztársaság után

kép

Mihalik József országos főfelügyelő írógéppel írt levele ez a dokumentum, melyet a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége nevében írt. A Tanácsköztársaság leverése utáni tevékenységekről, intézkedésekről szól. Levelének ezt a példányát Sümegre küldte Darnay Kálmánnak, az Állami Darnay Múzeum igazgatójának. Hernádszurdoki Mihalik József (1860-1925) művészettörténész, állami felső kereskedelmi iskolai tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt. 1907-ben a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelőségének előadója, később országos főfelügyelője lett. A Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsa és Főfelügyelősége 1897-ben kapta meg a működési engedélyét. Céljuk a tudományos és művészeti gyűjtemények gyarapítása országszerte. A tanácsköztársaság vagy szovjetköztársaság olyan államforma illetve kormányzati forma, amelyben a hatalmat közvetlenül munkástanácsok, szovjetek gyakorolják. A tanácsköztársaság Magyarország államformája volt 1919. március 21-étől 1919. augusztus 1-jéig. (Ezzel párhuzamosan a Magyar Népköztársaság elnevezés is használatban volt.) 1919. március 21-én az antant-hatalmak által küldött ultimátum hatására – amely a román közigazgatás kiterjesztését írta elő a Tisza vonaláig – lemondott az addigi polgári demokratikus koalíciós kormány, a gyengülő szociáldemokraták pedig bevonták az addigra a munkások körében megerősödött Kommunisták Magyarországi Pártját a hatalomba: a két párt egyesült és kikiáltották a Tanácsköztársaságot, létrejött a proletárdiktatúra. Sümeg város Veszprém vármegyében, a Sümegi járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A város számos történelmi emlékkel és műemlékkel büszkélkedhet. Legismertebbek a sümegi Vár, a Püspöki Palota, Kisfaludy Sándor szülőháza és az őskori kovakő bánya. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945) régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. A múzeum vidéki viszonylatban a leggazdagabbak közé tartozott. 1937-ben a múzeum kiállítási tárgyait – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Sümeg
tárgy Állami Darnay Múzeum
tárgy Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége
tárgy múzeumtörténet
tárgy Mihalik József
tárgy főfelügyelő
tárgy Tanácsköztársaság
tárgy Darnay Kálmán
tárgy Magyarország
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Mihalik József
kiadó Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Magyarország
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
dátum 1919-08-22
időbeli vonatkozás 1919.
Jellemzők
hordozó papír
méret 21 x 34 cm
kép színe monokróm
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház
leltári szám/regisztrációs szám 72.68.275