Darnay Kálmán Endrődy Sándorral

kép

Endrődi Sándor Darnay Kálmán múzeumában, azon belül is a dolgozószobájában 1902-ben. Endrődi Sándor (Veszprém, 1850. január 16. – Budapest, 1920. november 7.) magyar költő, író, az MTA levelező tagja. Endrődi Béla (Balatonfüred, 1886. júl. 25. – Bp., 1956. máj. 11.): író, újságíró, ~ Sándor költő fia. A fényképet ő készítette. A kép hátulján Darnay Kálmán saját kézírása olvasható. Malonyai vagy Malonyay Dezső (Pest, 1866. május 3. – Budapest, 1916. április 22.) író, művészettörténész.. Vay Sándor (született: Vay Sarolta Zsófia Lilla Róza Johanna grófnő) 1857. május 21-én látta meg a napvilágot Pesten. Gróf vajai és laskodi Vay László és micsinyei Beniczky Sarolta gyermekeként. Három testvére közül kettő meghalt, Krúdy Gyula írásaiból tudhattuk meg azt, hogy Saroltát az édesapja 12 éves koráig fiúnak nevelte - a szakemberek úgy vélik, hogy valószínűleg azért, mert vele szerette volna pótolni elhunyt elsőszülött fiát -, így többek közt nemcsak a vívás, de a lovaglás rejtelmeiben is egyre otthonosabban mozgott. Hernádszurdoki Mihalik József (Hernádszurdok, 1860. október 25. – Budafok, 1925. március 2.) művészettörténész, állami felső kereskedelmi iskolai tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1906). Mihalik Sándor helytörténész bátyja, Mihalik Sándor művészettörténész édesapja. A fent megnevezett híres urak Darnay Kálmán vendégei voltak és pihenőjüket Darnay szőlőhegyén töltötték 1902-ben. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945); régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. Vidéki viszonylatban a leggazdagabb múzeumok közé tartozott. 1937-ben a múzeumot – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Darnay Kálmán
tárgy Endrődy Sándor
tárgy Endrődi Béla
tárgy Malonyai vagy Malonyay Dezső
tárgy Vay Sándor (született: Vay Sarolta Zsófia Lilla Róza Johanna grófnő)
tárgy Hernádszurdoki Mihalik József
tárgy Zala vármegye
tárgy Sümeg
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Endrődi Béla
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Sümeg
térbeli vonatkozás Sümeg
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
időbeli vonatkozás 1902. január
Jellemzők
hordozó fotópapír
méret 17 x 11,5 cm (kép méret: 11,5 x 8 cm)
kép színe monokróm
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház