A Magyar kir. Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium körlevele

kép

A Magyar kir. Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium körlevele valamennyi vidéki múzeum igazgatóságának. A levelet írógéppel írták több példányban. Erről árulkodnak a hellyel-közzel halványabban megjelenő betűk. Dr. Czakó Elemér miniszteri tanácsos írta alá. Ezt a példányt Sümegre küldték az Állami Darnay Múzeumba, ahol ekkor Darnay Kálmán volt az igazgató, aki 69/1922. számon iktatta. Sümeg város Veszprém vármegyében, a Sümegi járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A város számos történelmi emlékkel és műemlékkel büszkélkedhet. Legismertebbek a sümegi Vár, a Püspöki Palota, Kisfaludy Sándor szülőháza és az őskori kovakő bánya. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945) régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. A múzeum vidéki viszonylatban a leggazdagabbak közé tartozott. 1937-ben a múzeum kiállítási tárgyait – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Magyarország
tárgy Magyar kir. Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium
tárgy Sümeg
tárgy Állami Darnay Múzeum
tárgy Dr. Czakó Elemér
tárgy miniszteri tanácsos
tárgy körlevél
tárgy Darnay Kálmán
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Dr. Czakó Elemér
kiadó Magyar kir. Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Magyarország
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
dátum 1922-12-19
időbeli vonatkozás 1922.
Jellemzők
hordozó papír
méret 21 x 34 cm
kép színe monokróm
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház
leltári szám/regisztrációs szám 72.68.329