Tanulmányi kirándulás jelzése

kép

A Bajai Magyar Királyi Állami Négyévfolyamú Női Felső Kereskedelmi Iskola igazgatójának írógéppel írt értesítése ez a dokumentum. Darnay Kálmánnak küldte Sümegre. Tárgya: az Állami Darnay Múzeum meglátogatása. Legányi Dezső 1923. augusztus 8. – 1933. július 5. között töltötte be az iskolában az igazgatói szerepet. Célja: általános műveltséggel, de modern gazdasági tudással rendelkező fiatalok képzése volt. Sümeg város Veszprém vármegyében, a Sümegi járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A város számos történelmi emlékkel és műemlékkel büszkélkedhet. Legismertebbek a sümegi Vár, a Püspöki Palota, Kisfaludy Sándor szülőháza és az őskori kovakő bánya. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945) régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. A múzeum vidéki viszonylatban a leggazdagabbak közé tartozott. 1937-ben a múzeum kiállítási tárgyait – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Sümeg
tárgy Állami Darnay Múzeum
tárgy Bajai Magyar Királyi Állami Négyévfolyamú Női Felső Kereskedelmi Iskola igazgatója
tárgy Legányi Dezső
tárgy tanulmányi kirándulás
tárgy Darnay Kálmán
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Legányi Dezső
kiadó Bajai Magyar Királyi Állami Négyévfolyamú Női Felső Kereskedelmi Iskola igazgatója
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Baja
térbeli vonatkozás Sümeg
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
dátum 1926-08-03
időbeli vonatkozás 1926.
Jellemzők
hordozó papír
méret 21 x 34 cm
kép színe monokróm
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház
leltári szám/regisztrációs szám 72.68.380