Gyűjtő kérése

szöveg

Id. Mangold Gusztáv kézzel, tustintával írt levele ez a dokumentum. Darnay Kálmánnak, az Állami Darnay Múzeum igazgatójának küldte Sümegre. A Balaton szerelmeseként kéri Darnay Kálmán segítségét, hogy gyűjteményét gyarapíthassa. Levele négyrét hajtva egyben borítékul is szolgált. A dokumentum első oldalán látható a címzés, a postabélyeg és –bélyegző, valamint a lezárásul szolgáló papírpecsétek részei. A postabélyeg 16 filléres és a Halászbástyát ábrázolja. Mangold Gusztáv (1866–1939) újságíró, szerkesztő volt, Mangold Henrik balneológus fia. A kőszegi és budapesti katonai tanintézetekben tanult, ifjúkorának nagyobb részét Balatonfüreden töltötte. Apja példáját követve, élete egyik legfontosabb céljává vált a Balaton ügyének képviselete. 1900-ban alapította a Balaton-Füred és Vidéke Társadalmi Érdekeit Szolgáló Egyesületet, amelynek titkára volt. 1902-ben létrehozta a Szép Szív Társaságot, amelynek elnökévé választották. 1906-ban gyermeküdülőt létesített a társaság Balatonfüreden. Újjáélesztette a Balatonvidéki Kört, kezdeményezte a Balatoni Szövetség munkájának megújítását. 1913-ban megalapította a Balatoni Hírlap című hetilapot, amelynek főszerkesztője volt. Írásai rendszeresen megjelentek a Balaton-környéki megyék és városok lapjaiban. Az 1920-as évektől többnyire a fővárosban élt, írásai országos lapokban jelentek meg. Verseket, esszéket és népszínműveket is írt, és jelentetett meg, váltakozó sikerrel. Sümeg város Veszprém vármegyében, a Sümegi járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A város számos történelmi emlékkel és műemlékkel büszkélkedhet. Legismertebbek a sümegi Vár, a Püspöki Palota, Kisfaludy Sándor szülőháza és az őskori kovakő bánya. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945) régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. A múzeum vidéki viszonylatban a leggazdagabbak közé tartozott. 1937-ben a múzeum kiállítási tárgyait – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Balaton
tárgy Sümeg
tárgy Állami Darnay Múzeum
tárgy Id. Mangold Gusztáv
tárgy Darnay Kálmán
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Id. Mangold Gusztáv
kiadó Id. Mangold Gusztáv
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Balaton
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
dátum 1926-11-10
időbeli vonatkozás 1926.
Jellemzők
hordozó papír
méret 5,18 Mb
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház
leltári szám/regisztrációs szám 72.68.386