A Kisfaludy ház alaprajza

kép

Ez a dokumentum egy kézzel rajzolt alaprajz. A Kisfaludy ház alaprajza. Sabján János nyugalmazott tanügyi főtanácsos, a Kisfaludy Sándor Emlékgyűjtemény vezetője rajzolta le egy négyzetrácsos papírra. Látható rajta a telek tájolása, a különböző helyiségek elhelyezkedése és mérete, valamint az is, hogy melyiket éppen ki használja. Kisfaludi Kisfaludy Sándor Ignác Mihály (Sümeg, 1772. szeptember 27. – Sümeg, 1844. október 28.) magyar költő, császári katonatiszt, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli és a Kisfaludy Társaság rendes tagja volt. Szülőházában találhatóak azok az emlékek, melyeket Darnay Kálmán gyűjtött össze teljes odaadással. Sümeg város Veszprém vármegyében, a Sümegi járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A város számos történelmi emlékkel és műemlékkel büszkélkedhet. Legismertebbek a sümegi Vár, a Püspöki Palota, Kisfaludy Sándor szülőháza és az őskori kovakő bánya. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945) régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. A múzeum vidéki viszonylatban a leggazdagabbak közé tartozott. 1937-ben a múzeum kiállítási tárgyait – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Sümeg
tárgy Kisfaludy Sándor Emlékgyűjtemény
tárgy Sabján János
tárgy nyugalmazott tanügyi főtanácsos
tárgy Kisfaludy ház
tárgy alaprajz
tárgy Kisfaludy Sándor
tárgy Darnay Kálmán
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Sabján János
kiadó Sabján János
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Sümeg
térbeli vonatkozás Sümeg
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
dátum 1948-07-07
időbeli vonatkozás 1947.
Jellemzők
hordozó papír
méret 21 x 30 cm
kép színe monokróm
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház
leltári szám/regisztrációs szám 72.68.469