Ipartestületi anyag múzeumba helyezése

kép

Sabján János nyugalmazott tanügyi főtanácsosnak, a sümegi Állami Kisfaludy Emlékgyűjtemény vezetőjének piszkozata ez a dokumentum. A Közgyűjtemények Országos Főfelügyelősége felé fogalmazta meg. Tárgya: Az ipartestületi anyag múzeumba helyezése. A levél két részből áll, második része egy jegyzéket tartalmaz. Piszkozatát kézírással, tustintával vetette papírra, aláírta és lepecsételte az Emlékgyűjtemény körpecsétjével. A bal felső sarokba a hosszú bélyegző került. Több helyütt javításai is láthatóak. Sümeg város Veszprém vármegyében, a Sümegi járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A város számos történelmi emlékkel és műemlékkel büszkélkedhet. Legismertebbek a sümegi Vár, a Püspöki Palota, Kisfaludy Sándor szülőháza és az őskori kovakő bánya. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945) régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. A múzeum vidéki viszonylatban a leggazdagabbak közé tartozott. 1937-ben a múzeum kiállítási tárgyait – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Sümeg
tárgy Állami Kisfaludy Emlékgyűjtemény
tárgy Közgyűjtemények Országos Főfelügyelősége
tárgy Sabján János
tárgy nyugalmazott tanügyi főtanácsos
tárgy piszkozat
tárgy jegyzék
tárgy ipartestület
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Sabján János
kiadó Sabján János
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Sümeg
térbeli vonatkozás Sümeg
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
dátum 1949-08-19
időbeli vonatkozás 1949.
Jellemzők
hordozó papír
méret 20,8 x 26 cm
kép színe monokróm
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház
leltári szám/regisztrációs szám 72.68.497