Nyomtatványok számbavétele

szöveg

Dr. Ferenczy Emil miniszteri tanácsos körlevele ez a dokumentum. A törzsszöveget indigóval sokszorosították gépelés közben, majd utólag rágépelték a személyre szabott részeket. Ezt a példányt Sabján János nyugalmazott tanügyi főtanácsosnak, a Sümegi Állami Kisfaludy Emlékgyűjtemény vezetőjének küldték. Tárgya: Nyomtatványok számbavétele. Félbehajtott, megcímzett levélként postázták. Sümeg város Veszprém vármegyében, a Sümegi járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A város számos történelmi emlékkel és műemlékkel büszkélkedhet. Legismertebbek a sümegi Vár, a Püspöki Palota, Kisfaludy Sándor szülőháza és az őskori kovakő bánya. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945) régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. A múzeum vidéki viszonylatban a leggazdagabbak közé tartozott. 1937-ben a múzeum kiállítási tárgyait – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Magyarország
tárgy Sümeg
tárgy Sümegi Állami Kisfaludy Emlékgyűjtemény
tárgy Dr. Ferenczy Emil
tárgy miniszteri tanácsos
tárgy Sabján János
tárgy nyugalmazott tanügyi főtanácsos
tárgy körlevél
tárgy nyomtatvány
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Dr. Ferenczy Emil
kiadó Dr. Ferenczy Emil
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Magyarország
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
dátum 1949-10-07
időbeli vonatkozás 1949.
Jellemzők
hordozó papír
méret 5,25 Mb
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház
leltári szám/regisztrációs szám 72.68.511