Rott Nándor püspök tustintával írt részvétnyilvánítása. Rott Nándor (Ferdinánd) Rudolf (Potštát, 1869. december 23. – Veszprém, 1939. március 3.) magyar katolikus pap, veszprémi püspök. Apja Rott Nándor erdész volt. A gimnáziumot Budapesten és Esztergomban végezte. 1890. október 30-ától a Collegium Germanicum et Hungaricum növendéke lett. 1896. október 28-án szentelték pappá; teológiai doktorátust szerzett. 1897. június 30-án tért haza, és lett az esztergomi szeminárium prefektusa és teológia tanára. 1902 és 1908 között az Augustineum spirituálisa, 1908. november 14-étől esztergomi kanonok, 1909. március 17-étől a Keresztény Szeretet Országos Gyermekvédő Műve országos igazgatója. 1911. október 26-ától a Központi Papnevelő Intézet rektora, s a középiskolai hitoktatók érseki főbiztosa. 1917. május 16-ától kinevezett, július 12-étől megerősített, a budapesti Egyetemi templomban Csernoch János hercegprímás által szeptember 23-án felszentelt veszprémi megyés püspök, székét november 30-án foglalta el. 1919 virágvasárnapját követően Rumi István marcali plébános értesítette, hogy káplánja, Simon József „húsvét napján szószékről prédikáció helyett ilyféle kijelentéseket tett […] »bizony nagy bajok vannak egyházunkban, a nagy egyenlőtlenség vagyonban, még a veszprémi püspöknek 150 000 hold birtoka van, amiből papjainak egyenkint 500 hold jutna, őneki mégis 500 kor. készpénz-fizetése van«”. Rott válaszában megfeddte Rumit („segédlelkésze húsvét vasárnapján a szószékről egyenesen izgatott az egyház némely intézkedése, a püspök és ország ellen is”) és felfüggesztette Simont, akit arra kötelezett, hogy nyolc napon belül előtte megjelenjen. Bár a járási direktórium és a marcali hívek küldöttségének közbenjárására Rott később feloldotta Simon felfüggesztését, a marcali helyett az igali káplánságot ajánlotta számára. 1919. május 9-én a marcali egyházközség ismét megválasztotta Simont plébánosnak és a hívek azzal fordultak Rotthoz, hogy „őt állásában erősítse meg, ha ezt nem tenné, egyházszakadás állhatna be, amelyért a felelősség nem a káplánt, nem is a népet, aki minden ténykedésével csak a hit és a szeretet és a béke mellett foglal állást, a püspök urat terhelné”. A példát követve több környékbeli plébánián is papválasztó gyűlésekre került sor, így Rott ismét felfüggesztette Simont és egy hónapos lelkigyakorlatra rendelte az andocsi kolostorba, amelynek letelte utánra ígért döntést sorsáról. Június 29-én küldöttség kereste fel a szülőfalujába, Szenyérre visszatért Simont és ismételten arra kérték, hogy a plébániára térjen vissza; Simon engedett a kérésnek és ismét visszatért Marcaliba. Simont a Tanácsköztársaság bukását követően, augusztus 28-án este Prónay Pál különítménye megkínozta és meggyilkolta. „Simon József, akinek marcali sajnálatos szereplése oly sok bajnak volt okozója, tragikus körülmények között szerencsétlen véget ért anélkül, hogy vétkeit kiengesztelhette volna” – írta főpásztori körlevelében Rott október 6-án. 1923-ban és 1929-ben egyházmegyei zsinatot tartott, fölállította a kisszemináriumot és bővítette a szemináriumot. A Balaton környékén templomokat és kápolnát épített, az egyházmegyében 30 új lelkészséget és plébániát létesített. 1938. május 30-ától Tóth Tihamér lett a koadjutor püspöke. Temetkezési helyül építette a veszprémi Szent Margit-templomot. Együttérző szavait özv. Lukonich Gáborné született Stamborszky Paulina Ludovikának írta. Az elhunyt Lukonich Gábor volt. Lukonich Gábor (Sümeg, Zala vármegye, 1853. április 8. – Sümeg, Zala vármegye, 1922. február 23.) Zala vármegyei orvos, a sümegi járás tiszti orvosa, a sümegi Kisfaludy-Kaszinónak az ének- és zeneegyesületnek az elnöke. Ismert a karitatív szerepe és arról, hogy sokszor ingyen gyógyította a betegeit. Egy sümegi római katolikus kispolgári családban született Lukonich Ferenc és Bolla Katalin (1821–1893) gyermekeként. A középiskolát Győrött, az egyetemet Budapesten végezte, majd Sümegen telepedett le mint gyakorlóorvos. Pár év múlva járási tisztiorvossá választották meg és később vármegyei tiszteletbeli főorvossá nevezték ki. 1911. nyár alatt kitört Sümegen egy vérhasjárvány, a városi orvosok alig győzték kezelni a betegeket. 1911. augusztusában már 700 halottat említettek a hírek, két napi temetést. Végre dr. boldogfai Farkas István sümegi főszolgabíró megkapta a bakteriológiai intézetből az egy évvel korábban küldött próbamintáknak az eredményeit, amelyeket állított össze a közutak vizeiből. A túlszaporodott baktériumok és gombák nagy kárt okoztak a helybeli vizekben. 1911. szeptemberére Farkas István sümegi főszolgabíró is megbetegedett. Októberben, viszont dr. miskei és monostori Thassy Gábor vármegyei főorvos értekezletet tartott Sümegen Farkas István főszolgabíróval, aki addigra már meggyógyult, és dr. Lukonics Gábor járásorvossal; az értekezlet célja az volt, hogy szervezzenek egy járványkórház létrehozását, amelynek a költségeit nagy részben az állam vállalta. A járványt hamarosan sikeresen megfékezték a főszolgabíró Lukonich Gáborral, akivel egyben jó barátságot is ápolt. Elnöke az iskola gondnokságának, a Kisfaludy-Kaszinónak az ének- és zeneegyesületnek és vezetője egyéb társadalmi egyesületeknek. Sümeg város közéletében évtizedekig kiemelkedő szerepe volt: a kisdedóvó és az elemi iskola államosításának elindításában, a reáliskola nyolcosztályúvá fejlesztésében. 1913. június 24-én, Zalaegerszegre utazott Sümegről egy küldöttség, amelyet dr. Lukonich Gábor főorvos vezetett és tagjai közül volt dr. Tarányi Ferenc földbirtokos és Farkas István főszolgabíró, hogy a főispánnal tárgyalják a sümegi reáliskola fejlesztését, valamint, hogy megakadályozzák azt, hogy a szentgrótiak szerezzenek egy kis járásbíróságot, mivel ezzel a sümegit kéne kettőbe osztani és igen hátrányos lett volna. Legendák szövődtek Lukonich Gábor emberségéről, valamint a szegények gyógyításáról. A Kisfaludy Casinó megfestette arcképét. A spanyol-járvány idején halt meg. Emlékét utcanév őrzi Sümegen. 1885. október 10.-én Sümegen feleségül vette a szintén sümegi születésű római katolikus kispolgári Stamborszky Paulina Ludovikát (*Sümeg, 1859. január 6.–†Zalaegerszeg, 1934. április 12.), akinek a szülei Stamborszky László és Pillich Karolin voltak. Lukonich Gábor sógora, dr. Stamborszky Lajos (1856–1910), a MÁV orvosi tanácsadója, a szombathelyi fogház orvosa volt. Lukonich Gábor és Stamborszky Paulina házasságákból született: Lukonich Aranka Margit Ludovika (*Sümeg, 1886. október 9.–†?). Férje, bányavölgyi Tost Aurél, huszárszázados. dr. Lukonich Jenő Emil Gyula (*Sümeg, 1889. február 20.–†1930), kórházi igazgató-főorvos, a veszprémi püspökség és a gróf Széchenyi-uradalmak orvosa. Ez a dokumentum a Lukonich család hagyatéka.