1951. évi jelentés

szöveg

Sabján János nyugalmazott tanügyi főtanácsosnak, a sümegi Kisfaludy Emlékmúzeum vezetőjének piszkozata ez a dokumentum. Tárgya: Az 1951. évi jelentés. Tartalmazza a múzeumot érintő eseményeket, a személyi és tárgyi feltételeket, a vezetői intézkedéseket. Piszkozatát kézírással, tustintával vetette papírra. Több helyütt javításai is láthatóak benne. Aláírásával és a múzeum pecsétjével hitelesítette. Sümeg város Veszprém vármegyében, a Sümegi járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A város számos történelmi emlékkel és műemlékkel büszkélkedhet. Legismertebbek a sümegi Vár, a Püspöki Palota, Kisfaludy Sándor szülőháza és az őskori kovakő bánya. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945) régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. A múzeum vidéki viszonylatban a leggazdagabbak közé tartozott. 1937-ben a múzeum kiállítási tárgyait – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Sümeg
tárgy Kisfaludy Emlékmúzeum
tárgy Sabján János
tárgy piszkozat
tárgy jelentés
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Sabján János
kiadó Sabján János
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Sümeg
térbeli vonatkozás Sümeg
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
dátum 1952-01-25
időbeli vonatkozás 1951.
Jellemzők
hordozó papír
méret 14,55 Mb
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház
leltári szám/regisztrációs szám 72.68.567