Szüret

szöveg

A Magyar Narancs 2011 nyarán megjelent cikkének híradása szerint: „Kapolcson minden együtt van ahhoz, hogy ne csak úgy ellétezzünk benne. Márta István most éppen molnárházat avat, itt a nemzetiszínű szalagot nem elvágják, hanem összekötik, hiszen tudjuk: vágták szét elégszer elég darabra ezt a nemzetet, de a történelem igyekezete hiábavaló volt, valahogy mindig megtaláltuk egymást. Ha nem előbb, hát utóbb. Ez az egyetlen hiteles gesztus, amikor egy régi, romjaiból feltámasztott épület újra élni kezd. A cél, hogy működjön a malom, forogjon a kerék, dolgozhasson és lakhasson a molnár, legyen búza, legyen liszt, s ha van liszt, lesz kenyér is...”

Kivonat: Az újságlap egyfajta sajtószemlét, illetve cikkösszefoglalók összeállítását tartalmazza különféle újságok cikkeiből, interjúkból és közleményekből. A cikkek különböző témákat érintenek, mint például a Fidesz vezetői közötti kommunikációt, az új magyar alkotmányt és a médiatörvényt ért kritikákat, borlovaggá avatásokat, szerelemről szóló pletykákat, egy időjárás-jelentést végző műsorvezető tapasztalatait, valamint egy molnárház avatását és annak jelentőségét. A szöveg különböző forrásokból idézve mutatja be ezeket a témákat, és így egyfajta átfogó képet ad különböző hírekről, aktualitásokról.

Sajtófigyelő szolgáltatás keretében összeállított sajtóanyag részét képező újságcikk.

Abstract: One page of the newspaper contains a press review or a compilation of summaries of articles, interviews and press releases from various newspapers. The articles cover a variety of topics, such as communication between Fidesz leaders, criticism of the new Hungarian constitution and the media law, wine-guide initiations, rumours about love, the experiences of a weather presenter, and the inauguration of a miller's house and its significance. The text quotes from a variety of sources to present these topics, giving an overview of different news and current affairs.

A newspaper article connected with the Valley of Arts festival.

The thematical press material collection (of which this article is a part) was made within the frame of a press monitoring service on behalf of the Cultural and Nature Conservation Association of Kapolcs.

The Cultural and Nature Conservation Association of Kapolcs have been collecting articles and other materials related to the Valley of Arts Festival. Their material has grown by now into a collection consisting of thousands of documents. Most of them are about the Valley of Arts Festival, but there are press materials connected to either the settlements of the festival site or the performers of the events and sometimes to other cultural events as well.

Cím(ek), nyelv
része Magyar Narancs, 2011. augusztus 4.
része a Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet sajtóanyag gyűjteménye
kapcsolat Malommentők. Magyar Nemzet, 2011. július (74. évfolyam, 205. szám)
kapcsolat Malomavató Kapolcson. Magyar Hírlap, 2011. július (44. évfolyam, 175. szám)
kapcsolat Őrzik a helyi értéket: Nem elvágták, összekötötték. Napló, 2011. július (67. évfolyam) 27. (174. szám)
kapcsolat „Nem szóltunk” - Galkó Balázs színész, előadóművész. Magyar Narancs, XXVI. évfolyam 31. szám. 2014. július 31.
nyelv magyar
nyelv angol
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy 21. Művészetek Völgye fesztivál
tárgy kulturális hír
tárgy újságcikk
tárgy Fidesz
tárgy Márta István
tárgy Habony Árpád
tárgy Orbán Viktor
tárgy Frenreisz Károly
tárgy politikai kommunikáció
tárgy alkotmány
tárgy médiatörvény
tárgy borlovaggá avatás
tárgy Deutsch Tamás
tárgy molnárház avatás
célközönség általános
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Fidesz-frakció sajtóosztálya, Apáti Miklós, a cikk írója, Gaál Noémi, a cikk írója
közreműködő Observer Budapest Médiafigyelő Kft.
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Magyarország
térbeli vonatkozás Tusványos
térbeli vonatkozás Kapolcs
térbeli vonatkozás Magyarország, Veszprém megye
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Kapolcs
dátum 2011-08-04
Jellemzők
hordozó egyéb digitális tárolóeszköz
méret 1 p.
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet
azonosító 20110804_Magyar Narancs