Járulék bevallás

kép

Kovács J. András levelének a másodpéldánya ez a dokumentum. Kovács J. András a sümegi Kisfaludy Emlékmúzeum vezetője volt ekkor. A tapolcai SZTK Kirendeltségnek címezte. Tárgya: Járulék bevallás. A dokumentumot írógéppel írta, indigót használt a sokszorosításhoz. Kovács J. András 1949-1957 között a sümegi általános iskola vezetője volt. Cikkei már tanítóképzős kora óta megjelentek országos és helyi lapokban. Sümegre letelepedvén kutatta és köteteiben össze is gyűjtötte a város történetét, a helyi iparosok, kézművesek, iskolák történeteit, valamint gyűjtőmunkát végzett a nyelvészet területén is. Sümeg város Veszprém vármegyében, a Sümegi járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A város számos történelmi emlékkel és műemlékkel büszkélkedhet. Legismertebbek a sümegi Vár, a Püspöki Palota, Kisfaludy Sándor szülőháza és az őskori kovakő bánya. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945) régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. A múzeum vidéki viszonylatban a leggazdagabbak közé tartozott. 1937-ben a múzeum kiállítási tárgyait – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Sümeg
tárgy Kisfaludy Emlékmúzeum
tárgy SZTK Kirendeltség
tárgy Kovács J. András
tárgy járulék
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Kovács J. András
kiadó Kovács J. András
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Sümeg
térbeli vonatkozás Sümeg
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
dátum 1954-03-27
időbeli vonatkozás 1954.
Jellemzők
hordozó papír
méret 21 x 15 cm
kép színe monokróm
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház
leltári szám/regisztrációs szám 72.68.597