Oktatás

szöveg

Oktatás. Első Tudósítványa a Sümeg Mezővárosi alreál tanodának 1857-1858. tanévben, Budán, 1858. című műből részletek. Sümeg város Veszprém vármegyében, a Tapolcai járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A város számos történelmi emlékkel és műemlékkel büszkélkedhet. Legismertebbek a sümegi Vár, a Püspöki Palota, Kisfaludy Sándor szülőháza és az őskori kovakő bánya. A kézzel írt jegyzeteket Kovács J. András írta. Kovács József András (Sümeg, tanár)(1906-1967). Elemi iskolába Aknaszlatinán járt, a gimnáziumot Máramarosszigeten kezdte. 1918–1919-ben Aknaszlatinán a sóbányában dolgozott, hogy a család megélhetését biztosítsa. 1920-ban a családot Magyarországra telepítették. Pásztón járt polgári iskolába, 1927-ben Nyíregyházán tanítói oklevelet, 1932-ben Szegeden tanári diplomát szerzett. 1932-től 1945-ig több városban tanított, Csáktornyán polgári iskolai igazgató volt. Az 1946–1949-es években Jánosházán iskolaigazgató. 1949 után Sümegen tanár, iskolaigazgató, 1951-től a Kisfaludy Sándor Múzeum igazgatója. Először Nyíregyházán jelentek meg írásai a szabolcsi népszokásokról. Itt Bessenyei-díjat kapott. Sümegen élve a város és környéke történetének kutatásával foglalkozott, a Veszprém megyei újságban jelentek meg tanulmányai. Több kötetet kitevő kézirathagyatéka maradt. Ramassetter Vince, Ramassetter Vince Lipót (Sümeg, 1806. február 8. – Sümeg, 1878. május 10.) kékfestő, iskolaalapító, városi tanácsnok. Ramazetter Károly testvérbátyja. Ramasetter Lipót és Klausz (Kraus) Erzsébet fia. A család a mai Deák Ferenc utca 8. szám alatt lakott. Édesapja Németalföldről települt Magyarországra. Kőszegen és Győrött járt gimnáziumba, majd folytatva apja mesterségét, ő is kékfestő lett. Emellett foglalkozott borkereskedéssel, kádárüzemet működtetett, sőt még papírt is gyártott. Az 1840-es évek derekán vált közismertté és népszerűvé, amikor a Védegylet mozgalmat támogató hölgyek az ő kelméit hordták. 1848-ban Sümeg mezőváros polgármesterévé választották. A felvidéki Árva megyei Babróból származó Kompanik Zsófiával 1836-ban kötött házasságából két gyermeke született, de mindkettőjük fiatalon meghalt. Szülővárosa gyermekeinek iskoláztatását alapítványokkal támogatta. Előbb (1846-ban) az iparostanoncok oktatását, majd 1855 áprilisában egy reáliskola létrehozását pártfogolta alapítványaival. Úttörő érdemei voltak a sümegi elemi iskola négy osztályossá szervezésében. Az 1850-es évektől fáradhatatlanul agitált az iskolafejlesztés mellett. 1864-ben az elemi leányosztályok, majd 1872-ben az óvoda számára ajándékozott telket és házat. Több alkalommal, így 1875-ben kelt végrendeletében is nagy összegeket áldozott Sümeg iskoláinak fejlesztésére. 1878-ban hunyt el végelgyengülésben, Kovács Zsigmond veszprémi püspök temette május 12-én. Szülővárosa szobrot emelt, és díjat alapított a tiszteletére. A Ramassetter-díjat minden év augusztus 20-án adják át a Sümeg városért sokat tevékenykedő szerencséseknek.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Helytörténet
tárgy Sümeg
tárgy Oktatás
tárgy Tudósítvány
tárgy Ramassetter Vince
tárgy Kovács J. András
célközönség kutatók, szakemberek
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Buda
térbeli vonatkozás Buda
térbeli vonatkozás Sümeg
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
időbeli vonatkozás 1858.
Jellemzők
hordozó papír
méret 678,56 KB
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház
leltári szám/regisztrációs szám 72.68.1903