Múzeumok nyitvatartása ünnepeken

kép

A Veszprém megyei Múzeumi Igazgatóság körlevele ez a dokumentum, melynek alapját írógéppel írták és indigóval sokszorosították. Azok a részek első példányosak rajta, amelyek egy adott helyszínhez kapcsolódnak. Ez a példány Sümegre érkezett a Kisfaludy Emlékmúzeumba Kovács J. András múzeumvezetőnek. Tárgya: Múzeumok nyitvatartása ünnepeken. Éri István igazgató helyettes írta alá, és az igazgatóság körpecsétje hitelesíti. Kovács J. András 1949-1957 között a sümegi általános iskola vezetője volt. Cikkei már tanítóképzős kora óta megjelentek országos és helyi lapokban. Sümegre letelepedvén kutatta és köteteiben össze is gyűjtötte a város történetét, a helyi iparosok, kézművesek, iskolák történeteit, valamint gyűjtőmunkát végzett a nyelvészet területén is. Sümeg város Veszprém vármegyében, a Sümegi járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A város számos történelmi emlékkel és műemlékkel büszkélkedhet. Legismertebbek a sümegi Vár, a Püspöki Palota, Kisfaludy Sándor szülőháza és az őskori kovakő bánya. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945) régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. A múzeum vidéki viszonylatban a leggazdagabbak közé tartozott. 1937-ben a múzeum kiállítási tárgyait – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Magyarország
tárgy Sümeg
tárgy Kisfaludy Emlékmúzeum
tárgy Veszprém megyei Múzeumi Igazgatóság
tárgy Kovács J. András
tárgy Éri István
tárgy körlevél
tárgy nyitvatartás
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Éri István
kiadó Veszprém megyei Múzeumi Igazgatóság
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Veszprém
térbeli vonatkozás Magyarország
térbeli vonatkozás Sümeg
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
dátum 1964-12-11
időbeli vonatkozás 1964.
Jellemzők
hordozó papír
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház
leltári szám/regisztrációs szám 72.68.651