Plakát 1964-ből

kép

Csikász Imre emlékkiállítás a Bakonyi Múzeumban címmel készített plakát ez a dokumentum. A kiállítás 1964 májusában és júniusában volt látható. A Bakonyi Múzeum ekkor még Veszprémben volt. Az 1962. október 9-én megtartott tudományos értekezleten, innen indult útjára „A Bakony természeti képe” kutatóprogram. A program sikere, a múzeum természettudományos gyűjteményeinek jelentős gyarapodása vezetett ahhoz, hogy 1972-ben önálló természettudományi múzeumot létesítsenek. Az új intézmény Bakonyi Természettudományi Múzeum néven, Zircen, a Ciszterci Apátság épületében kapott helyet, és ettől kezdve a múzeum keretein belül folyt a Bakony-kutatás koordinálása is. Csikász Imre (1884–1914) szobrászművész volt. Műveit 1932-ben, 1964-ben és 1984-ben Veszprémben emlékkiállításon mutatták be. Veszprémi szülőházán elhelyezett emléktábláját 1932-ben avatták fel. Veszprémben és Zircen utca viseli nevét. Veszprémben 1994-ben felavatott portrészobra Raffay Béla alkotása. Szobra áll még a Kecskeméti Cifrapalotában. Nevét viseli a veszprémi Csikász Galéria, amely kortárs képzőművészek munkáiból rendez tárlatokat. Műveit a Magyar Nemzeti Galéria és a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum őrzi. Utóbbi előcsarnokában több mű is látható tőle.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Veszprém
tárgy Bakonyi Múzeum
tárgy Bakonyi Természettudományi Múzeum
tárgy Zirc
tárgy Ciszterci Apátság
tárgy Csikász Imre
tárgy plakát
tárgy kiállítás
tárgy kutatóprogram
célközönség kutatók, szakemberek
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Veszprém
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
időbeli vonatkozás 1964. május - június
Jellemzők
hordozó papír
méret 25,8 x 37,5 cm
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház
leltári szám/regisztrációs szám 72.68.652