Sümeg város közönségének kérvénye gróf Klebelsberg Kunó magyar királyi vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz Budapestre. Sümeg város Veszprém vármegyében, a Tapolcai járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A város számos történelmi emlékkel és műemlékkel büszkélkedhet. Legismertebbek a sümegi Vár, a Püspöki Palota, Kisfaludy Sándor szülőháza és az őskori kovakő bánya. Sümeg városa nevében kérik, hogy Sümeg város lakossága több évtizedes törekvésének , fáradozásának gyümölcsét: főreáliskoláját városunknak meghagyni, s végleges kifejlesztését megengedni kegyeskedjék. Gróf thumburgi Klebelsberg Kuno Imre Aurél Ferenc (Magyarpécska, Arad vármegye, 1875. november 13. – Budapest, 1932. október 11.) magyar jogász, országgyűlési képviselő, művelődéspolitikus, rövid ideig (1921–1922) belügy-, majd közel tíz évig (1922–1931) vallás- és közoktatásügyi miniszter. 1917-től 1932-ig a Magyar Történelmi Társulat elnöke. A thumburgi gróf Klebelsberg család sarja. Édesapja gróf Klebelsberg Jakab (1844–1877), a császári és királyi hadsereg 14. huszárezredének századosa volt, aki 1872-ben nőül vette a nemesi származású felső- és alsóőri Farkas családból való felső- és alsóőri Farkas Aurélia Arankát (1852–1897). 1875. november 13-án született meg fiuk, Kunó, aki a nevét keresztapjától, gróf Zedtwitz Kunó (*1852) főhadnagytól kapta. (A Kunó a Konrád német becézése /Konrad-Kunrad-Kunó/.) 1875. december 5-én keresztelték, keresztanyja felső- és alsóeőri Farkas Franciska (1855–1919) kisasszony, az anyai nagynénje. Apai nagyszülei thumburgi gróf Klebelsberg Ferenc (1804–1850), cs. és kir. őrnagy, és nemes Derra Rozina (1810–1878) voltak. Az apai nagyanyai dédszülei nemes Derra Jakab (1773–1840), császári-királyi vezérőrnagy és bezerédi Bezerédj Alojzia voltak; az utóbbi asszonynak a szülei bezerédi Bezerédj Ignác (1755–1820), Győr vármegye alispánja, szeptemvir, tanácsos, földbirtokos és nemes Trencsényi Antónia (1760–1819) voltak. Gróf Klebelsberg Ferencné Derra Rozinának az apai nagyapai dédapja Derra András, magyarországi harmincadhivatalok aligazgatója, feleségével Andressin Mária Erzsébet asszonnyal és gyermekeivel együtt 1741. október 28-án magyar nemesség és címer adományozásban részesültek Mária Terézia magyar királynőtől.] A Klebelsberg család cseh grófi címét Klebelsberg Ferenc Miklós (1656–1723) személyében 1702. december 23-án szerezte meg adományban az uralkodótól. Klebelsberg Kuno édesapját, Klebelsberg Jakabot, 1877-ben elveszítette, anyja ekkor fiával együtt Székesfehérvárra költözött a családjához, amely segítette őt a gyermek nevelésében. Anyai nagyszülei felső- és alsóőri Farkas Imre (1806–1882), a gróf Batthyány család enyingi uradalom gazdatisztje, és Halmán Franciska (1821–1887) voltak. Az anyai dédszülei felső- és alsóeőri Farkas György, csákánydoroszlói uradalmi felügyelő a gróf Batthyány családnál, és Gogisser Katalin voltak; ősei azok a határőrök közül valók, akiket még Károly Róbert telepített le Borostyánkő és Németújvár között és akiket 1327. július 1-jén a királyi nemes szolgák (országos nemesek) sorába emelt. Klebelsberg Kuno a Szarka utca 147. szám alatti házban nőtt fel, később „Önéletrajzi nyilatkozatában” a következőket írta gyermekkoráról: „Anyám bánatos özvegyi életet élt. Én sem ismertem a vígasságot”. Gyámja 1883-ig nagyapja, Farkas Imre volt. Középiskolai tanulmányait Székesfehérvárott, a Ciszterci Szent István Gimnáziumban fejezte be. Ezután jogi tanulmányokat folytatott a budapesti, a müncheni, a berlini egyetemeken és a párizsi Sorbonne-on. 1898-ban a budapesti egyetemen államtudományi doktori oklevelet szerzett. Fiatalon nősült, 1899. április 24-én az egyetemi templom kápolnájában vette feleségül a nemesi származású lasztóczi Botka Sarolta Ottília (Nagybecskerek, 1878. február 15.–Szeged, 1964. július 27.) kisasszonyt, akinek a szülei lasztóczi Botka Géza (1848–1880), Torontál vármegye első aljegyzője, és Hekler Márta (1855–1934) voltak. Klebelsberg Kuno gróf és lasztóczi Botka Sarolta frigyéből nem származott gyermek. Klebelsberg Kuno 1927-től a Szuverén Máltai Lovagrend nagy-keresztes tagja. Klebelsberg Kuno az egyetem elvégzése után az állam szolgálatába lépett. 1898-ban Bánffy Dezső akkori miniszterelnök meghívására a miniszterelnökség harmadik ügyosztályának vezetője lett, különböző külügyi és nemzetiségi kérdések kerültek a hatáskörébe. 1910-ben a közigazgatási bírósághoz nevezték ki bírónak, majd 1912-ben a hatásköri bíróság tagja lett, valamint rendkívüli egyetemi tanár lett a Közgazdasági Egyetemen. Klebelsberg politikai példaképe leginkább gróf Tisza István miniszterelnök volt, akinek második kabinetjében (1913–1917) hamar politikai állást is kapott. 1914 januárjában kinevezték a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium adminisztratív államtitkárává, ahonnan 1916 márciusában Tisza áthelyezte maga mellé a miniszterelnökség politikai államtitkárának. Ekkoriban szerzett sok tapasztalatot az oktatási és művelődési intézmények megszervezésében, ugyanis Tisza rábízta a határon túli (értsd: a korabeli Magyar Királyságon kívül szakadt) magyarok oktatásának megszervezését, amit Klebelsberg kiválóan megoldott. Ezalatt 1915-től a Rokkantügyi Hivatal, és 1917 márciusától az Országos Hadigondozó Hivatal ügyvezető alelnöke is volt a háború végéig. 1916-ban egy időközi választáson lett először országgyűlési képviselő a Nemzeti Munkapárt színeiben, miközben a párt egyik országos szervezőjévé lépett elő. 1918-ban határozottan fellépett a Károlyi Mihály vezette kormány tevékenysége ellen. Bethlennel 1919 elején egy keresztény párt szervezésébe fogtak, amiért a márciusban kikiáltott Magyarországi Tanácsköztársaság üldözőbe vette, de a letartóztatás elől Almásy Dénes kétegyházi birtokán sikerült elrejtőznie. Az 1920-as választásokon a Friedrich István-féle Keresztény Nemzeti Párt (KNP) tagjaként nyert mandátumot Sopronban. A pártot a választások után tizenhatodmagával otthagyta, mely csoportnak az élére állt és akikkel az 1922-es választások előtt (1922 februárjában) belépett a frissen alakult Egységes Pártba. A komáromi választási kerületben már e párt jelöltjeként nyert választást. Még (kormánypárti) pártonkívüliként (a KNP „disszidens”-csoportjának vezéreként) kapott meghívást először a Bethlen-kormányba, 1921-ben. Ezt elfogadva 1921 decemberében belügyminiszter lett. A tisztséget az 1922-es választásokig tartotta meg, ami után az újrázó Bethlen-kormányban vallás- és közoktatásügyi miniszter lett. Utóbbi pozícióját az 1926-os és az 1931-es választások után is megtarthatta, ugyanis a kormánypárt és így Bethlen mindet megnyerte (Klebelsberget mind a kétszer a szegedi belvárosban választották képviselővé), viszont Bethlen István lemondásakor kénytelen volt maga is lemondani; az alakuló Károlyi Gyula-kormányba pedig nem hívták meg (noha Károlyi több minisztert is átvett). Közoktatás-politikáját az egységes jogosítású, de háromágúvá tagolt középiskola-rendszer megteremtése, a polgári iskola önálló középfokú iskolaként való törvényesítése (1924), a középfokú lányoktatás reformja (1926), a tanárképzés reformja (1924) jellemezte. Népiskola-politikáját az érdekeltségi népiskola megteremtése (1926), ill. nemzetközi forrásokból történő intenzív fejlesztés jellemezte. Politikáját a kortársak, a baloldali, a liberális és jobboldali ellenzék is erősen vitatta. Ma is széles a skála a közoktatás-politika megítélésében a vezető neveléstörténészek között, melynek egyik végpontját a klebelsbergi oktatáspolitika előremutató voltáról Mészáros István, másik végpontját a rendes szerkezetet konzerváló voltáról Nagy Péter Tibor képviseli. Népiskola-politikáját, a nagy arányú analfabetizmus elleni tevékenységet és a népiskolák sorának építését az az eszme vezérelte, hogy ezzel megteremtse a társadalom piramisának széles és biztos talapzatát, amelyre aztán bátrabban lehet építeni, számítani mind a társadalmi-, mind a gazdasági fejlődés tekintetében. Klebelsberg még a világháború ideje alatt kidolgozta országunk népiskolai hálózatának kiépítési programját. Ennek megvalósítására 1925-ben kapott engedélyt és anyagi segítséget. Az 1926. évi VII. törvénycikk rendelkezett az elemi iskolák egy új típusáról, az érdekeltségi népiskola megteremtéséről. A törvény szerint ún. körzetek kialakításával – melyek három, illetve öt kilométer sugarú körben helyezkednek el – meg kell teremteni az elemi iskolák létrejöttének lehetőségét. A törvény kötelezte a törvényhatóságokat és a birtokosokat a népiskolák létrehozására, akár önnön fizikai és anyagi áldozatuk árán is. Létrejött az Országos Népiskolai Építési Alap az iskolaállítási és fenntartási kötelezettségek biztosítására. Három év alatt 5000 tanyai tanterem épült Magyarországon. A modern iskolák fala már nem vályogból készült, hanem téglából, padlózatuk vörösfenyőből készült, hatalmas ablakaik voltak és palatetőjük. Háromszobás tanítói lakás is tartozott hozzájuk, az udvaron téglából épült árnyékszékkel. Ezek az új tanyasi iskolák lettek a tanyavilág kultúrközpontjai, ahol könyvtár is volt, valamint gramofonnal és filmvetítő gépekkel voltak felszerelve. Gazda-, iparos- és olvasókörök tarthatták itt összejöveteleiket. Klebelsberg még arra is figyelt, hogy az új tanítói lakásokba úgy kerüljenek a fiatal tanítónők és tanítók, hogy ezzel növelhesse az összeházasodás és letelepedés lehetőségét. A pedagógusképzésre különben is nagy gonddal ügyelt, és azt hangsúlyozta, hogy a „magyar oktatótól, kezdve a kis óvónőn fel az egyetemi tanárig” azt az egyet követeli meg, hogy „ne csak tanítsa, hanem szeresse a magyar gyermeket”. Tervezte a tankötelezettség 14 éves korig való kiterjesztését (és ezzel a 8 osztályos népiskola törvénybe iktatását). Erre utal a nők és gyermekek védelméről hozott 1928-as törvény, amelyben a 12–13 éves gyermekek foglalkoztatását csak átmenetileg a tankötelezettségi korhatár megnöveléséig engedélyezte. A konkrét törvényjavaslat 1929-ben meg is született, de elfogadását a nagy gazdasági világválság megakasztotta. Végül csak 1940-ben, Hóman Bálint minisztersége idején hoztak róla törvényt.