Bánfi Alajos igazgató úrnak_10

szöveg

A királyi tanácsos, tanfelügyelő tustintával írt hivatalos levele Bánfi Alajos igazgató úrnak Sümegre. Az igazgató úr 43. számú jelentésére hivatkozva, mely a takarékpénztárban való elfoglaltságának ügyéről szól; egyik sümegi látogatásakor említse meg. Sümeg város Veszprém vármegyében, a Tapolcai járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A város számos történelmi emlékkel és műemlékkel büszkélkedhet. Legismertebbek a sümegi Vár, a Püspöki Palota, Kisfaludy Sándor szülőháza és az őskori kovakő bánya. Bánfi Alajos , 1876-ig Brucker Alajos (Győrsziget, 1844. dec. 24.-Sümeg, 1938. dec. 26.) tanító. A tanítóképzőt Győrben végezte, majd Lébényben, Sövényházán és Kiscellben tanított. Sümegre 1870-ben került, ahol később igazgatótanító volt.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Zala vármegye magyar királyi tanfelügyelősége
tárgy Királyi tanácsos, tanfelügyelő
tárgy Zalaegerszeg
tárgy Bánfi Alajos igazgató
tárgy Jelentés
tárgy Takarékpénztárban való elfoglaltságának ügye
tárgy Sümeg
tárgy Oktatás
tárgy Helytörténet Sümeg
tárgy Huszadik század
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
kiadó Zala vármegye magyar királyi tanfelügyelősége
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Zalaegerszeg
térbeli vonatkozás Zalaegerszeg
térbeli vonatkozás Sümeg
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
dátum 1909-01-24
időbeli vonatkozás 1909.01.24.
Jellemzők
hordozó papír
méret 435,99 KB
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház
leltári szám/regisztrációs szám 72.68.1857