Az 1916-os évi jelentés

szöveg

Darnay Kálmán múzeumigazgató kézzel írt piszkozata ez a dokumentum. A Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelőségének címezte. Tárgya: Az Állami Darnay Múzeum 1916. évi jelentése. Piszkozatát tustintával vetette papírra. Több helyütt javításai is láthatóak benne. Hozzá tartozik egy összetett táblázat a múzeum aktuális statisztikai adataival. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945) régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. A múzeum vidéki viszonylatban a leggazdagabbak közé tartozott. 1937-ben a múzeum kiállítási tárgyait – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, majd nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka. Sümeg város Veszprém vármegyében, a Sümegi járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A város számos történelmi emlékkel és műemlékkel büszkélkedhet. Legismertebbek a sümegi Vár, a Püspöki Palota, Kisfaludy Sándor szülőháza és az őskori kovakő bánya.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Sümeg
tárgy Állami Darnay Múzeum
tárgy Darnay Kálmán
tárgy piszkozat
tárgy jelentés
tárgy Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége
tárgy statisztika
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Darnay Kálmán
kiadó Darnay Kálmán
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Sümeg
térbeli vonatkozás Sümeg
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
dátum 1917-02-28
időbeli vonatkozás 1916.
Jellemzők
hordozó papír
méret 30,35 Mb
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház
leltári szám/regisztrációs szám 72.68.874