Illyés Magda levele

szöveg

Illyés Magdát sümegi kirándulása során lenyűgözte az Állami Darnay Múzeum. Szerette volna azt újra, tüzetesebben megnézni, tanulmányozni, ezért kérte a múzeumigazgató, Darnay Kálmán segítségét. Levelét tintával, kézírással vetette papírra. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864–1945) régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. A múzeum vidéki viszonylatban a leggazdagabbak közé tartozott. 1937-ben a múzeum kiállítási tárgyait – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, majd nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka. Sümeg város Veszprém vármegyében, a Sümegi járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A város számos történelmi emlékkel és műemlékkel büszkélkedhet. Legismertebbek a sümegi Vár, a Püspöki Palota, Kisfaludy Sándor szülőháza és az őskori kovakő bánya.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Sümeg
tárgy Állami Darnay Múzeum
tárgy Darnay Kálmán
tárgy Illyés Magda
tárgy tanulmányút
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Illyés Magda
kiadó Illyés Magda
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Balatonszemes
térbeli vonatkozás Sümeg
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
dátum 1929-10-18
időbeli vonatkozás 1929.
Jellemzők
hordozó papír
méret 11,94 Mb
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház