„Az embereket nem szavaik, hanem cselekedeteik alapján ítéljük meg. A tett absztrakciója maga a tánc. Az Artus előadásainak dramaturgiája a ritmusra, vizualitásra, váratlan fordulatokra és ellentétes cselekedetekre épül. A jelenetek egy központi alapgondolat köré épülnek, e központi témának válnak analógiájává." (Goda Gábor) A társulat 1985-ben alakult Goda Gábor vezetésével, eredetileg táncszínházi produkciókat hoztak létre, ám az utóbbi években a mozgás mellett más művészeti formákat is beleszőnek előadásaikba: vizuális elemek (computer, film, képzőművészeti alkotások), élő zene, dialógusok. Az Artus egyike volt azoknak a művészeti csoportoknak melyek elsőnek kísérleteztek Magyarországon a tiszta műfajok határainak megszüntetésével, és vált mára az egyik legfigyelemreméltóbb társulattá az országban. Ez a folyamatos kísérletezés egy olyan színház megteremtésének célja, ahol kibontható és felhasználható az előadó és a tér összes kifejezésre alkalmas eszköze. Goda Gábor társulata gyakori vendége hazai és külföldi fesztiváloknak, melyeken számos díjat is elnyert. Goda Gábor előadásai sokszor tekintik valamely mitológiai alakot és a hozzá tapadó mitologémát kiinduló pontnak. Előadásai szabadon válogatnak a kultúrák közt térben és időben, kollektív emlékeinkben barangol, miközben jelenkori asszociációkat is felébreszt. GODA GÁBOR: "A SAJÁT TERÜLETÜNKÖN KELL HARCOLNUNK" 2014. január 6. hétfő, 10:02 Az Artus alapítója, Goda Gábor koreográfus beszélt a Műút folyóiratnak a társulat megalakulásáról, művészeti ars poetica-járól, és arról, hogyan éli meg a függetleneket jellemző tervezhetetlenséget. Lapszemle. A Műút cikkéből: A kérdésre, mikor és hogyan köteleződött el a mozgás, illetve a tánc iránt, Goda Gábor így felelt: "Ahogy feltetted a kérdést, azonnal az jutott eszembe, hogy vajon van-e bennem elköteleződés, s ha igen, valóban a mozgás és a tánc iránt köteleződtem el, vagy valami más iránt, aminek fontos része a mozgás. Ráadásul az általam közel három évtizede irányított Artus Társulat tevékenysége ugyancsak besorolhatatlan, alkotásaink nem préselhetők be műfaji kategóriák közé, amelyek szerintem mindig mesterségesek és leegyszerűsítőek." A koreográfus elmondta, kétségkívül fontosnak tartja a mozgást, illetve annak egyik válfaját, amely táncnak is nevezhető, mégpedig azért, mert a cselekvésnek nagy jelentőséget tulajdonít, másrészt pedig a mozgás erősen kötődik a testhez, a testből építkezik. "Mivel gyermekkorom óta sokat sportoltam, korán megtapasztaltam, hogy a test elképesztően bölcs, rengeteget tud tanítani. Sarkítva úgy is mondhatnám, hogy egyetlen sejtemben vagy a kisujjamban több bölcsesség van, mint ami valaha is lehet a gondolkodásom által" - tette hozzá. Goda Gábor elmesélte, már gyerekkorában az volt az álma, hogy hídtervező legyen. Fel is vették a Műszaki Egyetemre, de hídtervezést szinte nem is tanult, mert mire eljutottak volna odáig, rájött, hogy nem ez az ő útja, és otthagyta az egyetemet. "Már korábban is foglalkoztam néptánccal, pantomimmel, különböző stílusokkal ismerkedtem meg, majd bekerültem M. Kecskés András csapatába, a Corpusba. Ha jól meggondolom, nem távolodtam el eredeti elképzelésemtől, hiszen ma is hidakat építek, bár nem vasbetonból, hanem a művészet segítségével az emberek között" - fogalmazott a koreográfus. goda Goda Gábor az Artus megalakulásáról így mesélt: "Ott álltam huszonévesen, tele energiával, fantáziával és tettvággyal, vagyis alkotni akartam. András viszont éppen akkor egy kicsit megnyugodott, már kevésbé gondolkodott új kreációkban, inkább elővette és átalakította a régebbi alkotásokat, a szólóiból társulati darabot hozott létre. Úgy éreztem, mennem kell, mert a saját utamat akartam járni. Ez furcsán alakult, talán nem is igazán szerencsésen, mert a Corpuson belül hárman alkottuk a magot: Tana-Kovács Ágnes, Ábrahám Erzsébet és én magam. Így amikor bejelentettem, hogy elmegyek, valójában hármunk nevében beszéltem. Erre, mivel mi hárman voltunk a társulat tartópillérei, András azt mondta, hogy a többiekkel nem tud, illetve nem akar tovább dolgozni. Ez persze a többieknek elég rosszul esett, de végül úgy döntöttek, hogy jönnek velünk. Így aztán az én kilépésemből az lett, hogy az egész társulat levált Andrásról, elkezdtünk dolgozni, és a Corpusból Artus lett" - mesélte Goda Gábor. A társulat alapítója elmondta, eleinte nem is volt célja a közös munkának, nem előadásban gondolkodtak, hanem a műhelymunkát, a kísérletezést helyezték előtérbe. "Profi módon napi hét-nyolc órát dolgoztunk, minden nap bejártunk a próbaterembe, szigorúan betartottuk a próbarendet, és arra törekedtünk, hogy minden lépésünk minőségi legyen. Nem tudtuk, merre megyünk, mindig arra mentünk, ahol valami jó és fontos dolog történt. Fél év után tudtam összerántani mindazt, ami hosszú hónapok alatt megérett. Egyik próba után pénteken hazamentem, szombaton és vasárnap írtam egy kanavászt, hétfőn bementem a próbaterembe, és azt mondtam, hogy most csinálunk egy előadást abból, amit addig kísérleteztünk, és szombaton bemutatjuk. Ez paradox helyzet volt, hiszen fél éven keresztül mindenféle produkciós kényszer nélkül, szabadon dolgoztunk, majd pedig egy hét alatt csináltunk egy előadást. Az apokaliptuszfa virágai kissé performanszos, happeninges, egyrészt nagyon laza, másrészt nagyon feszes produkció lett. Mindössze egyszer akartam játszani, de Regős János, a Szkéné akkori igazgatója ragaszkodott ahhoz, hogy másodszor is előadjuk. Ez volt az egyik sarokköve az Artus társulati munkájának, formailag is, gondolatilag is, munkamódszerében egyaránt" - mutatott rá Goda Gábor. A kérdésre, hogyan élik meg az állandó fenyegetettséget, kiszolgáltatottságot és tervezhetetlenséget, amely évek óta jellemző a független területen, Goda Gábor így felelt: "Vannak az életben nehézségek, amelyek bennünket sem kerülnek el. Akár dühös is lehetnék, de kizárólag rajtam múlik, hogyan élem meg. Próbálom mindig lehetőleg jól érezni magam, és megkeresni a történésekben azt, ami tölt vagy tanít engem. Ha azt kérdezted volna, hogy mit gondolok a zárolásokról és elvonásokról, azt mondanám, nem értek vele egyet. De nem élem meg rosszul. Abba nem tudnak beleszólni, hogy én hogyan élem meg az életemet. Az az én felelősségem, és mindenkinek a saját felelőssége, hogy hogyan éli meg a saját életét, a nehéz pillanatokat, vagy akár az igazságtalanságokat. Ha valami rossz történik velünk a mi területünkön, elég egy kicsit arrébb nézni egy másik világba, ahol még nehezebben élnek emberek. Soha semmi okunk panaszra nem lehet. Nem értek egyet a politikával, a hatalmi törekvésekkel, de nem ítélkezem, mert én nem ezzel foglalkozom. Ha harcolunk, akkor a saját területünkön kell harcolnunk. Mi magunk választottuk, hogy függetlenek legyünk. Beállhatnánk a kőszínházakba, beállhatnánk hazudozni, járhatnánk mások kedvében. Úgy döntöttünk, hogy nem ezt csináljuk, ennek viszont ára és kockázata van. Nem mi vagyunk hatalmon, de nem is akarunk hatalmon lenni. Ugyanakkor komoly felelősségünk van abban, hogy milyen színvonalon dolgozunk, élünk."