Kérés Darnay Kálmántól

szöveg

Ez a dokumentum egy tustintával írt levél, melyet Apahidán adtak fel. Darnay Kálmánnak címezve , az Állami Darnay Múzeum igazgatójának Sümegre. Tárgya: kérés, hogy a jövőben megjelenő kiadványaiból 1-1 példányt, valamint a Múzeum belső és külső látképeiből 1-1 darabot tisztán szíveskedjék küldeni. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864–1945) régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. A múzeum vidéki viszonylatban a leggazdagabbak közé tartozott. 1937-ben a múzeum kiállítási tárgyait – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, majd nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka. Sümeg város Veszprém vármegyében, a Sümegi járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A város számos történelmi emlékkel és műemlékkel büszkélkedhet. Legismertebbek a sümegi Vár, a Püspöki Palota, Kisfaludy Sándor szülőháza és az őskori kovakő bánya. Apahida község (románul: Comuna Apahida) község Kolozs megyében, Romániában. Központja Apahida, beosztott falvai Bodrog, Dezmér, Kolozskorpád, Kolozspata, Sub Coastă, Szamosszentmiklós, Telekfarka. 2008 óta Kolozsvár metropolisztérség része.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Levél
tárgy Kérés
tárgy Apahida
tárgy Állami Darnay Múzeum
tárgy Darnay Kálmán
tárgy Sümeg
tárgy Sümeg Múzeumtörténet
tárgy Hagyaték
tárgy Huszadik század
célközönség kutatók, szakemberek
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Apahida
térbeli vonatkozás Apahida
térbeli vonatkozás Sümeg
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
dátum 1904-03-02
időbeli vonatkozás 1904.03.02.
Jellemzők
hordozó papír
méret 8,64 MB
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház
leltári szám/regisztrációs szám 72.68.742