Varga Tamás

Debreceni olimpikon

kép

Szül. idő: 1975. július 14 A Szolnokon született vízilabdás szülővárosában kezdte sikeres pályafutását. Budapesten a Vasasban, majd az olasz, svájci bajnokságokban is játszott. 2009-ben Debrecenbe igazolt. Hatvanhétszer volt junior, több mint százszor felnőtt válogatott a védő, átlövő játékos. Gólkirály volt 2011, 2006, 2008 években. Európa-bajnokságokon egyszer ezüst, kétszer bronzérmet szerzett a válogatott tagjaként. 2000-ben és 2002-ben Kupa-győztes, 2001-ben Szuper-kupagyőztes. A KEK-győztes csapat tagja 2002-ben. LEN-kupán 2009 és 2013-ban vehetett át csapattársaival aranyérmet. Olimpiákon 2004-be Athénban, 2008-ban Peking nyert aranyérmet. 2012-ben a londoni olimpián az ötödik helyezést szerezte meg a csapat. Az elért kiváló eredményei elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemérem középkeresztjét vehette át.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Sport
felhasználói címke Dr. Fésüs László, Debrecenhez és vonzáskörzetéhez kötődő olimpikonok eredményei és arcképcsarnokuk, Kiállítási anyag
célközönség általános
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Dr. Fésüs László
kiadó Hajdú-Bihar Megyei Sporttörténész Egylet
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Debrecen
térbeli vonatkozás Debrecen
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Debrecen
dátum 2013-01-09
létrehozás dátuma 2013-01-09
hivatalos kibocsátás 2013-01-09
időbeli vonatkozás 20.századi
Jellemzők
hordozó egyéb digitális tárolóeszköz
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Dr. Fésüs László
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Dr. Fésüs László