Tihany. Az apátsági templom orgonája

kép
minősített tartalom

A Tihanyi Bencés Apátság orgonája jelen állapotában 1993-ban készült el. Az orgonaszekrény az 1700-as évek második feléből származik, a barokk stílusban újjáépülő templom egyik remekműve. Az apátsági templom belső munkálatait Stulhoff Sebestyén (Sebastian Stulhoff) műbútor asztalos irányította 30 éven keresztül. Az orgonaszekrény is az ő munkája. Magyarországon egyedül álló módon a mester egy 15 tagú barokk angyal zenekart faragott az orgonára. A zenekar hangszerelésének érdekessége, hogy az egyik angyal kanászkürtöt tart a kezében, ilyen hangszert más templomi faragáson nem találunk. Az orgonaszekrény két oldalán két festmény található, az egyik Szent Cecíliát, az egyházzene védőszentjét, a másik Dávid királyt ábrázolja lanttal a kezében. Művelődés, zene, hangszer.

Abbey, church, organ, culture, music, musical instrument

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
nyelv német
nyelv angol
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy képeslap
tárgy művelődés
tárgy zene
tárgy hangszer
Személyek, testületek
létrehozó/szerző dr. Szabó József
kiadó Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata
közreműködő Offset és Játékkártya Nyomda, Budapest
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Tihany
Jellemzők
hordozó papír
méret 14,7x10,4 cm
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Balatoni Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Balatoni Múzeum - Képeslaptár
leltári szám/regisztrációs szám 99.1137.1