játék berendezés (fregoli, wc-tartály, mosdókagyló)

Gyermekjáték: Babakonyha 1943-ból

kép
minősített tartalom

Az 1943-ban készült babakonyha egyik eleme. Karácsonyi ajándék. Minden megtalálható benne, ami egy jól berendezett konyhában kell hogy legyen. A konyhaszekrényben elhelyezett üveg és porcelán edények vásárolt áruk. A fém edények, eszközök sárgarézből zománcfestéssel készültek. Ugyancsak sárgarézből készült a tűzhely, (sparhelt), amely a tervek szerint később spirituszkockával fűthető lett volna. Ez már nem valósult meg a háború miatt. Említést érdemel a működő betétes ajtó réz kilinccsel, valamint a falikút pici csappal. Művészi értékűek a konyhaszekrényen elhelyezett sárgaréz eszközök: mérleg súlyokkal, kávédaráló, forgatható karral és kihúzható fiókkal, szenes vasaló, amely kinyitható és kallantyúval visszacsukható, mozsár törővel és habverő üst. A konyha mellett eredetileg mosókonyha volt berendezve. Teknő: súrolókefével (elkallódott) és bordás mosólemezzel (wassbord), dézsa, mángorló, vasalódeszka, üstház üsttel (jelenleg Svájcban van.) Késöbb 1966 körül ez a modernizálás során fürdőszoba lett. Ekkor került bele a szintén Keonch Ferenc által készített fürdőhenger (vörösrézből), mosdókagyló dugós lefolyóval (papírmasé), a porcelán WC-kagyló, a zománcozott lábas kád, a fel-le húzható ruhaszárító (fregoli). Oldalt látható polc a kamra. Ezen gipsz ételek voltak, amik a sok játék során eltörtek, helyettük folyamatosan vásároltak hozzá mindig más-más "ételt, befőttet", kosarakat. Az igazi élményt nyújtó alap, a konyha mindig megújult az elmúlt több mint 70 év során.

The clothes-horse, the toilet tank and the wash-basin are elements of the toy kitchen made in 1943 by Ferenc Keonch. It was a Christmas present. It includes everything that a well-equipped kitchen needs. The glass- and chinaware in the cupboard were purchased. The metal tableware and the cooking-stove were made of enamelled brass. There were brass tools on the cupboard: scales, coffee-grinder, iron, mortar and whisk-kettle. Originally, there was a washing kitchen next to the kitchen with a trough, a tub, a washing board, a mangle, an ironing-board and a cauldron. Later around 1966, it became a bathroom by modernisation. It was completed with a basin, a toilet, a bath tub and a clothes-horse. There is a shelf for pantry, where plaster foods are kept. The kitchen that provided real entertainment was always renewed during the past 70 years.

Cím(ek), nyelv
része Babakonyha 2012.44.1, 96595
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy gyermekjáték
célközönség általános
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Deim Péter
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Solymár
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Szentendre
időbeli vonatkozás 1943
Jellemzők
hordozó egyéb digitális tárolóeszköz
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Szabadtéri Néprajzi Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Szabadtéri Néprajzi Múzeum Műtárgy Gyűjtemény
leltári szám/regisztrációs szám 2012.44.1.91.-93.