Nyírségtől Óbudáig – Krúdy Gyulára emlékezünk
„Aki igazán akarná megírni Krúdy Gyulát, annak a Krúdy Gyula tintájába kellene mártania tollát.” – ezzel a mondattal kezdte Schöpflin Aladár műkritikus az íróról való megemlékezését a Nyugat 1933 májusában megjelent számában. Krúdy tintája nekünk sincs birtokunkban, de idézetekkel gazdagított, képekkel illusztrált írással igyekszünk megemlékezni az idén 145 éve született és 90 éve elhunyt íróról, a modern magyar prózaírás kiváló mesteréről.
„Ennek a városnak voltam az írója…” – Nyíregyháza
„Születtem 1878-ban, késő őszidőben. Nyíregyházán egy nádfödeles, hosszú, visszhangos, kisablakos házban, amelynek manapság már nyoma sincs a Nagykállói utcán.” – olvasható önéletrajzában. Az említett késő őszidő 1878. október 21., ha egészen pontosak akarunk lenni. Nemesi származású család sarja, melyre a „Szécsénykovácsi” nemesi előnév is utal. Apja és apai nagyapja is ügyvéd volt, édesanyja cselédlány, szülei csak a 10. gyermekük születése után házasodtak össze, az elsőszülött Krúdyt törvénytelen gyermekként anyakönyvezték. 
Szatmári és podolini diákévek után ismét Nyíregyházán, az Evangélikus Főgimnáziumban tanult, itt tanára, Porubszky Pál figyelt fel írói tehetségére, és útját is egyengette. Krúdy már 1892-ben szerződéses hírlapíróként dolgozott, és mindössze 15 éves volt, amikor először jelent meg novellája nyomtatásban, s ezt az érettségiig több mint 200 követte. Diákújságokat adott ki, nyíregyházi sajtóirodát szervezett, 17 éves volt, amikor a tuzséri hipnózistragédiáról írt tudósítását Európa-szerte átvették a hírlapok. 1896-ban költözött a fővárosba, ott élt és dolgozott haláláig, de szülővárosa és a nyírség mindig is fontos hely maradt számára: „A Nyírség Magyarország legszebb tája. Írni róla csak oly gyöngédséggel lehet, mint egy halott menyasszonyról. Vagy egy elaggott vitézi életről. Régi szép kalandokról, regényes hőstettekről, amelyek ifjúkorából eszébe juthatnának egy tunya, elcsitult falusi nemesembernek, midőn méhesében jelenen és múlton eltűnődik.” – írta 1916-ban, a Magyar Tükörben megjelent Nyírség című publicisztikájában. A város mindig is tisztelettel adózott Krúdy személye előtt: köztéri szobrok, a gimnázium, utca, Sóstón a Szállóból lett Vígadó viseli, sőt az egykori mozi is viselte nevét – ott mutatták be Huszárik Zoltán Szindbád című filmjét 1971-ben –, 2011-ben a városvezetés posztumusz díszpolgári címet is adományozott neki.
Podolini diákévek
Időben kissé visszakanyarodva szót kell ejtenünk a podolini diákévekről. „Szigorú neveltetés végett előbb a szatmári Jézus-társasági atyákra, majd a podolini (Szepes megyei) kegyesrendi papokra bízott atyám, és ezeket az esztendőket sohase felejtettem el, mint ahogy élete végéig a legtöbb ember szívesebben emlékezik gyermekkorára, mint későbbi idejére.” – írta. 1888-1891 között a podolini piarista gimnázium alsós tanulója volt, a Fő tér 92. szám alatt lakott, egy polgári családnál. Ahogy olvashattuk, szepességi élményei nagy hatást gyakoroltak rá, ezekből később regények és novellák születtek. Egykori iskolájának falán 1969-ben kétnyelvű emléktáblát avattak.
Csodálatos bőségű ömlés – Budapest
„Pesten a Józsefvárosban laktam, a kezdő írók akkoriban könnyűnek tetsző, reményteljes, nem csüggedő hangulataival.” Mindössze 18 évesen a fővárosba költözik, éppen a millennium évében, amikor az évfordulóhoz kötődően az egész országban nagy nyüzsgés volt, de Budapesten annál inkább. Féja Géza újságíró ekképp ír Krúdy fővárosi ifjú éveiről: „…kezdetét veszi a csodálatos bőségű ömlés; 1905-ben már közel félszáz elbeszélése lát napvilágot. Az ifjú Krúdy kivetít magából mindent: gyermekkora és serdülő ifjúsága emlékeit csakúgy, mint a frissen felszívott budapesti élményeket és a befogadott tömérdek irodalmi ingert, de ugyanakkor ernyedetlen küzdelmet folytat, hogy a hatásokat magáévá érlelje.” Féja Krúdy, a lángelme című írásában arra is kitér, hogyan hatott az íróra többek között Mikszáth Kálmán, Bródy Sándor, Tolnai Lajos munkássága, hogyan alakul sajátos stílusa, történeteinek groteszk figurái, a félresiklott életek, az állítólagos dzsentri-nosztalgia.
Krúdyt az első években nem vetette fel a pénz, sőt. Ám munkabírása a korszak bohém világában elkülöníti őt, ugyan vannak jó kapcsolatai, de igaz barát kevés, ha volt egyáltalán. 1899-ben nősült meg először, ebből a házasságából három gyermeke született. Hegedűs Géza így összegzi Krúdy budapesti életét: „Fiatalkorában, amikor Budapestre került, nyomorúságosan élt, de hamarosan elérte a sikert. Néhány évtizeden át viszonylag sokat keresett (sokat is dolgozott hozzá), de anyagilag sohasem volt rendben, nem tudott bánni a pénzzel. Két családja is volt, hűtlen mind a kettőhöz, de amíg bírta, bőkezű mind a kettőhöz, és bőkezű mindenkihez: nőkhöz, barátokhoz, hozzá szegődő ivótársakhoz.” Az említett sikert az 1913-ban megjelent A vörös postakocsi és a Szindbád novellák hozták meg. 1916-ban elnyerte a Főváros Ferenc József-díját. 1917-ben a Magyarország lap folytatásokban közli az Őszi utazások a vörös postakocsin történetét.
Szigeti Séták – Margitsziget
1918-ban kiköltözött a Margitszigetre, József nádor egyemeletes, zöld zsalugáteres kastélyában élt tizenkét éven át. 1919-ben született meg második házasságából Zsuzsa nevű lánya, aki később sokat tett apja emlékének életben tartásáért. Krúdy támogatta a tanácsköztársaságot, és az ellenforradalom idején sem mentegetőzött, így kegyvesztetté vált, az elszegényedés útjára lépett, kiadója sem sok akadt. 1921-ben a Szigeti Séták című margitszigeti fürdőújságot szerkeszti, emellett továbbra is ír, dolgozik, megjelentet műveket, ahol tud. 1925-ben az Athenaeumnál jelenik meg összegyűjtött munkáinak tíz kötete, amit 1928-ban, 50. születésnapja alkalmából ismét kiadnak. 1929-ben olyan súlyosan megbetegszik, hogy hónapokig nem tudott dolgozni. 1930-ban Baumgarten-díjat kap, de a jelentős pénzösszeggel járó elismerés nem oldja meg az anyagi gondjait: a Fővárosi Közmunkák Tanácsa a hátralékok miatt felmondta a bérleti szerződést, kilakoltatják a Margitszigetről, családjával Óbudára költöznek.
„A sorsom mindenfelé taszigált, a város egyik negyedéből a másikba. Mindig messzi Budán szerettem volna lakni, de csak a Margitszigetig jutottam, egy régi házba, a hosszú, elgondolkoztató őszöket, emberhangtalan teleket töltöttem.”
A hajótörött Szindbád Óbudán
„Tehát beköltözött Szindbád Óbudára, mint egy tönkrement vadevezős, aki soha többé nem mer kalandokra indulni a nagy Duna mentén, hogy ott olyan dolgokat fedezzen fel, mint egy új Kolumbusz Kristóf.” – írta 1931-ben A vadevezős megtérése (Az ódonságok városában) című történetben. Az akkor még Templom utca 15. (ma Korona tér 1.) szám alatti szükséglakásban éltek igen rossz körülmények között feleségével és Zsuzsa lányával. Élete utolsó három évét töltötte ott, s ahogy már szóba került, Krúdy valóban nem tudott a pénzzel bánni: csődeljárás indult ellene, lakbérhátraléka miatt kilakoltatási végzést kézbesítettek neki, halála előtt nem sokkal még a villanyt is kikapcsolták a lakásban. Utolsó éjszakáját a közeli Mókus utcai Kéhli vendéglőben töltötte. 1933. május 12-én hunyt el. Az óbudai ház, melyben írói nagyságához mérten méltatlan körülmények között élt, azon kevés épület közé tartozik, melyek a környék nagy bontásai és építkezései ellenére megmaradhattak. Ebben a házban működik ma a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, mely állandó kiállítással emlékezik meg Krúdy Gyuláról, lakhelyeiről, gyakran látogatott és műveiben szereplő vendéglátóhelyekről.
KF
Forrás:
- Krúdy Gyula – Szerk.: Tóth-Páll Miklós
- Krúdy Gyula emlékezete – emlekjelek.hu
- Életrajz, munkásság – Krúdy Gyula (Digitális) Alapítvány, krudy.hu
- Krúdy Gyula – Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
- „Ki az a Krúdy Gyula? Engem nem érdekel, ki volt, jövő héten ez a ház elmegy a francba” – Pethő Tibor, Magyar Hang
