Háztartási gépek evolúciója

Háztartást vezetni „kötelező” feladat. A modern háztartás megszületése előtt pedig igen megterhelő lehetett. Aktuális kiállításunkban rövid áttekintést adunk erről a fejlődésről, hogyan váltotta fel a kézi mosást a mosógép, a mángorlót a vasaló vagy a kézi varrást a varrógép.

1938 februárjában egy deres reggelen, Egri Julianna végre munkára foghatta korábban, 308 forintért vásárolt csapóasztallal felszerelt varrógépét, megalapozva ezzel varrónői, majd családfenntartói tevékenységét. Erről az a családi legendáriumban őrzött szerződés számol be, melyet dédnagymamám kötött a Singer Részvénytársasággal.

Singer Varrógép - Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, CC BY-NC-NDA 30-as években bizonyosan nem ő volt az egyetlen, aki úgy döntött, varrásra szánja el magát. A gépek népszerűsége ekkor ugrásszerűen megnőtt, hiszen a Singer által szabadalmaztatott varrógép volt az első olyan szerkezet, amelyet tömegével tudtak előállítani.
Ráadásul hitelkonstrukcióban is meg lehetett őket vásárolni, így a szerényebb körülmények között élők is megengedhették maguknak, sőt nagyobb városokban szerviz és alkatrész-forgalmazással foglalkozó egységek is rendelkezésre álltak. Ezzel egy időben megindulhatott a ruházati tömegtermelés, így hatással volt a korabeli öltözködési szokásokra is, hisz az olcsóbban készített, nagy tételben előállított ruhák sokak számára váltak elérhetővé. Így vált a varrógép szimbólummá, és bár a fast fashion üzletek miatt funkcióját elvesztette, masszív szerkezete most is velünk él, az öntöttvas lábazata asztalként vagy virágtartóként szolgál tovább.

Patakparton görnyedő mosó nőkről, teknőkről valószínűleg mindenkinek vannak elképzelései. Hogy a mosás később is mekkora munka lehetett arra jó példa, hogy az átlagosan havonta tartott mosónap alkalmával a tehetősebb polgárság külön mosóasszonyt fogadott fel. Technikai újítások már a XIX. században beépültek a mindennapokba, a korai "mosógépek" tulajdonképpen a víz és a ruhák forgatását oldották meg. Később, a fából készült dongás edényeket felváltották a hasonló elven működő, fémből készített, kézi meghajtású gépek, amelyek már fűthetők volt. Ezek működési elve gyakorlatilag napjainkig nem változott, csupán a gépek meghajtásának technikája korszerűsödött.

Centrum Áruház kirakata, Veszprém- Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, CC BY-NC-NDA villanymeghajtású, keverőtárcsás mosógépek elterjedése a XX. század közepére tehető, az első magyar keverőtárcsás mosógépek ikonikus márkáját, a Hajdút - bármily meglepő - a hajdúsági Tégláson gyártották. A jellegzetes henger alakú gépet nem sokkal később a centrifuga követte a jól bevált henger formában. A 60-as évektől kezdve egyre nagyobb igény mutatkozott az automata mosógépek iránt, a munkába állított nők, a szűk fürdőszobák és a centrifuga nem bizonyultak működőképes párosnak. Végül, a cég az AEG-től vett licenc alapján kezdte meg azok gyártását. A legendás Energomat-ot, amely mellett egy egész generáció bújhatott tiszta ruhába, sajnos már nem gyártják. A tiszta ruha mellett igény volt a vasalt ruhára is, bár ez kezdetben a tehetősebbek kiváltsága volt. Nem is csoda, hogy a vasaló sokáig nem volt alapvető háztartási eszköz, helyette vagy mellette az ún. mángorlót használtak. A mángorló, olyan kézi hajtású gép, amely a mosás során szerzett gyűrődések kisimítására szolgált, egy öntöttvas állványra szerelt faasztalból és két keményfa hengerből állt.

Fotó, Pápa, vasaló- 	Gróf Esterházy Károly Múzeum, CC BY-NC-NDA paraszti háztartásokban a vasaló őse pedig egy egyszerű fából készült nyeles deszka volt, amelyen a vásznat kézzel simították. A villanyvasaló feltalálásához sajnos egészen a XIX. századig várni kellett a háziasszonyoknak, szerencsére ma már a vasaláskönnyítés számos fajtája közül válogathatnak.

De ne csak a megjelenésről, a lakhely tisztaságáról is essen néhány szó. A porszívó története a mechanikus seprűkkel kezdődött - azoké meg a klasszikus cirokseprűkével - amelyek általában több port vertek fel, mint amennyit összeszedtek. A mai porszívók ősét 1901-ben Hubert Cecil Booth alkotta meg, miután végignézte, hogyan próbálkoznak hiábavalóan a vasútállomáson egy géppel kifújni a port a kocsikból. Ekkor jutott eszébe, hogy miért nem beszívással próbálkoznak? Ötletéért nem lehetünk eléggé hálásak. Hazánkban az 60-as évektől kezdve az ikonikus Rakéta porszívó hódított - azért versenyben volt még a Csajka is - amely a szovjet ipar csúcsterméke volt. Valószínűleg az egyik legnépszerűbb háztartási kellék is volt, ha jól emlékszem a miénk zöld volt, hangos és nehéz, de több, mint 20 évig háztartásunk megbecsült tagjaként működött.
Hadjáratunk a tisztaságért soha nem érhet véget, bár egyesek szerint a mosógép volt az évszázad találmánya, ma már a robotporszívó sem álom, kíváncsian várjuk milyen újdonságokat hoz a jövő!

Tetszett ez a virtuális kiállítás? Olvasson tovább!