Vaszary Kolos képe. A magyar sajtóban sok szó esett arról, hogy Keszthely várost beperelte Vaszary János festőművész, a miért az általa megfestett Vaszary Kolos v. hercegprímás életnagyságú képét átfestette. A tárgyalás folyamán kiderült, hogy a kép nem a képviselőtestület határozata folytán lett átfestve, hanem egyes képviselőtagok adtak megbízást az átfestésre. Ennek következtében a nagykanizsai törvényszék Vaszary János festőművészt keresetével elutasította.

Sebesültek az állomáson. Alig vonultak el a menetezred katonái észak felé, híre jött, hogy a déli harctérről 80 sebesültet hoz a vonat, és Keszthely közönségét felszólította a város elöljárósága (dobszó útján), hogy jószívűségüknek tárházát nyissák meg a sebesültek számára. Mondanunk sem kellene tán, hogy egyetlen értesítés elég volt arra, hogy a túlságig jószívű keszthelyiek a hercegi kastély nagyszívű úrnőjétől kezdve a legszegényebb napszámosig, mindenki siessen az állomásra a maga kis kosárkájával, virágjával, cigarettájával, süteményével a délebédre elkészített sültjével, egyszóval ki mit adhatott. A közönséget még soha nem láttuk ilyen nagy izgalomban várni a vonatra. Ezrek szorongtak a peronon és özönlötték el az első sínpárt is, úgy, hogy a vasúti tisztviselő kar attól tarthatott, hogy valakit elgázol a lassan dübörgő vonat. Nem lehet azonban rossz néven venni a közönségnek kissé erőszakosnak látszó odaözönlését, hiszen valamennyit a legmélyebb emberi részvét és a jószíve vitte oda. A vonat beérkezésekor a legnagyobb megindultságot láttuk és éreztük, hogy ez az emberi együttérzés és részvét a sebesültek iránt, a legszentebb dolog a világon. A vöröskeresztes sebesült szállítókocsik is míg ideértek, úgy megteltek virággal, mintha nászutasokat szállító kocsik lettek volna. A közönség aztán kocsiról-kocsira járt, s vitte mindenfelé, a mit a sebesülteknek szánt, úgy, hogy mindennel úgy ellátták őket, hogy sok is volt a jóból. Szeszes italt és nyers gyümölcsöt nem is szabad sebesülteknek élvezni, de citromos víz is volt ott elég. A sebesültek közül alig volt néhány magyar. Horvátok, vendek, németek voltak; azért a közönség épp oly szeretettel fogadta a mi ügyünkért harcolt sebesülteket, mintha mind rokona lett volna. Így helyes az emberszeretet. Hiszen ettől a naiv módon jólelkű magyar néptől, mint tudjuk, még az is kitellett, hogy a szerb és orosz foglyokat is megvendégelte, mert hát azok is „anyaszülte emberek”. Igaz, igaz, csakhogy az is igaz ám, hogy mint az egyes emberek között, úgy a népek között is ég és föld ám a különbség; és ne legyen dicsekvésképpen mondva, de a magyarnál nemesebb népet nem hordoz ám a földgolyó! Ne is engedje a magyarok Istene, hogy ezt a nagyszívű népet egy alsóbbrendű nép leigázhassa! A jószívű közönségnek pedig hálás elismeréssel adózván azért, hogy oly áldozatkészen halmozza el a szegény sebesülteket minden jóval, azt ajánljuk, hogy ne pazaroljon ilyen bőkezűséggel, mert nem ez volt ám az utolsó vonat állomásunkon! És ki ne merüljön az éléstár, mert közeledik a tél, az emberiség legnagyobb ellensége; a harcoló seregek réme. A sebesültszállító vonat 2 órai itt időzés után indult tovább Tapolca felé, hol mint halljuk, a keszthelyiek vendégszeretetét is megduplázva élvezték a sebesültek. Csak meg ne ártson a sok jó szegényeknek! Egy kocsi le volt zárva. A súlyosan sebesültekhez nem bocsátottak be látogatókat. Jobb is. Láthattak volna olyant is, hogy elájultak volna a gyengébb idegzetűek!

Tolvajok a Balatonnál. A balatonparti szigetfürdőkön az idén igen sok esetben történtek lopások. Hol az egyik, hol a másik fürdőzőnek lopták el a pénzét, vagy más egyéb értékes tárgyát. Valóságos humorba illő, hogy a nyár utolja felé miedereket és blouzokat vittek el. A legnevezetesebb lopás a múlt héten történt, ezt azért mondjuk nevezetesnek, mert az egész szigeten alig fürdött 15 ember, mikor dr. Wohlné szentgotthárdi ügyvéd nejétől elloptak egy arany lorgnettet, egy ezüst ridikült, és a ridikülben lévő 11 koronát. A legbámulatosabb az összes lopásnál pedig az, hogy semmi nyoma a tolvajnak. A fürdőigazgatóság figyelmébe ajánljuk, hogy a jövőben ilyen lopások elő ne fordulhassanak, mert ha ez így folytatódik, biz Isten nem mernek eljönni hozzánk fürdőzni.

Keszthelyi Hírlap - Harminchetedik évfolyam, 36. szám – 1914. szeptember 6.

Fejér György Városi Könyvtár PDM