Majk, ahol egykor a csend lakott
A műemlékegyüttes Oroszlány külterületén (Majkpuszta) található. A terület a Csák nemzetség birtoka volt, itt állt a majki premontrei prépostság, a korabeli források szerint már 1252 előtt létezett. 1388 őszén Zsigmond király is járt itt feleségével, amikor a Vértesben vadásztak.
A török időkben a szerzetesek elhagyták Majkot, az uradalmat pedig a tatai várbirtokhoz csatolták. A 16. század közepétől az egyre romló állapotú birtok gyakran cserélt gazdát, míg 1727-ben gróf Esterházy József kezébe került. Esterházy hívta a kamalduli szerzeteseket birtokára, az uradalmát rendnek adományozva. Az adományozást bizonyító okirat 1733-as keltezésű.
Magát a szerzetesrendet Szent Romuald alapította 980 körül Itáliában. Az öltözetük miatt fehér barátoknak is nevezett szerzetesek legfőbb fogadalma a némaság volt. A fogadalmat tett barátok egymással sem kommunikálhattak, nemhogy a külvilággal. Beszélniük évente két alkalommal, karácsonykor és húsvétkor, három-három napig lehetett. Küldetésük, hogy imádkozzanak mindenkiért a világon, azokért is, akik maguk sohasem fordultak Istenhez.
A remeteség létrehozását az Esterházyakon kívül még 16 főúri család támogatta egy-egy remetelak állításával. Az építtető családok kívánsága csupán annyi volt, hogy az ott lakó remete miséket mondjon a lelki üdvükre, a donátorok emlékét a házak falán lévő címerek is öregbítik.
A munkálatok feltehetően már a birtokadományozás évében megkezdődtek, az alapító Esterházy gróf arra is engedélyt adott, hogy Oroszlánkő és Gesztes vár romjait is felhasználják az építkezéshez, de azt is tudjuk, hogy később Zsámbékról és Dunaalmásról is hoztak ide építőanyagokat.
A majki létesítmény ugyanakkor nemcsak egyháztörténeti jelentőségű, kultúrtörténeti nevezetesség is. Hiszen az épületkomplexum a magyarországi barokk művészet igen jelentős állomása, ahol a legjobb osztrák mesterek is megfordultak, többek között Franz Anton Pilgram, az osztrák rokokó építészet jeles alakja, aki mint tervező és kivitelező-vállalkozó 1734-től haláláig felügyelte az építkezést. Halála után a grófi család építésze, Fellner Jakab felügyelte a munkálatokat. De az osztrák festészet nagymesterének, Anton Maulbertsch-nek kéznyoma is fellelhető volt, hiszen ő készítette a kolostortemplom mennyezeti freskóját. Mindez múlt időben, hiszen a templom 1810-ben villámcsapás következtében kigyulladt és elpusztult, egykori megjelenéséről alig maradt hiteles ábrázolás, ma csak a tornya áll mementóként.
Hogy mégis honnan ismerjük a templom berendezésének elkészítésére és díszítőmunkáira felkért mestereket? A fennmaradt pénztárkönyvi bejegyzések által.
A sors furcsa fintora, hogy a szerzetesek itt csupán fél évszázadig maradhattak, II. József 1782-ben feloszlatta a rendet, hiszen nem végzett sem oktatatói, sem betegápolói tevékenységet. Ezután a barátok elhagyták Majkot, a cellaházaik kiürültek, a birtok a Királyi kamarához került, később munkások költöztek a házaikba.
Nem sokkal később ismét az Esterházyaké lett az uradalom. 1860-ban Esterházy Móric vadászkastéllyá alakíttatta át a főépületet. A munkálatok során megmentették a kamalduliak idejéből fennmaradt mennyezeti stukkókat és freskókat, amelyek ma is láthatók. A kastélyt övező területet ritka és értékes fakülönlegességek telepítésével angolparkká varázsolták, a família Csákvár mellett Majkon tartózkodott szívesen. Esterházy Móric, aki 1917-ben pár hónapig miniszterelnök is volt, 1918-ban vette feleségül Károlyi Margitot. Feleségével sokat tettek a településért, támogatták az iskolát, volt a településen orvos, és az idősekről is gondoskodtak. A remeteházakban a család cselédsége lakott, a majorsági épületekben iparosok éltek.
Esterházy 1931-ben visszatért a politikába országgyűlési képviselőként, de szerepvállalásáért súlyos árat fizetett, mivel végig a kiugrási politikát szorgalmazta, 1944-ben a Gestapo letartóztatta. 1945 februárjában a mauthauseni koncentrációs táborba hurcolták, ahonnan csak szeptemberben térhetett vissza. Eközben birtokaitól megfosztották, mindössze 11 holdat tarthatott meg.
De a világháború nemcsak a családot sújtotta, a helyiek szerint a bevonuló orosz katonák – áram híján gyertyával világítottak – óvatlanságuk miatt felgyújtották a kastély emeleti részét, így veszett oda a családi levéltár, értékes kötetek és bútorok is. A visszaemlékezők szerint valóságos szabadrablás volt a birtokon, mindent, ami mozdítható volt, elvittek.
Az 1950-es években újabb változások történtek a család életében, és ekkor lett a 13-as számú cellának igen illusztris lakója. A családot 1951-ben kitelepítették a Heves megyei Hortra, egyedül Károlyi Margit, a nagymama – akit a Harmonia Cælestis olvasói ismerhetnek – maradhatott Majkon. Az asszonyt adminisztrációs hiba miatt nem budapesti lakosként tartották számon. A grófnő húgával, Emmával maradt egykori birtokukon, férje és lánya Bécsbe disszidált, Esterházy Móric az osztrák fővárosban is hunyt el 1960-ban, a gannai mauzóleumban csupán emléktáblája látható.
Károlyi Margit grófnőről pár éve az Oroszlányi TV dokumentumfilmet is forgatott, A 13-as cella grófnője címmel. A filmben idős helyiek szólalnak meg, akik még gyerekként kapcsolatba kerültek a grófi családdal. Többen is kiemelték, hogy a grófnő szigorú, de nagylelkű és adakozó asszony volt, karácsonyra ruhát és cipőt adományozott a környékbeli családoknak. A családnak három fia és egy lánya született: Mátyás, Marcell, Menyhért és Mónika. A második világháborúban Marcell tisztázatlan körülmények között hunyt el, Menyhért pedig gyermekparalízisben. Mátyás gyermekei gyakran tartózkodtak a nagymamánál.
1945 után működött itt katonai tábori kórház, volt a Magyar Írónők Körének alkotóháza, Mezőgazdasági Szakmunkásképző Iskola és Kollégium, volt munkásszálló, nyaranta pedig úttörők táboroztak a történelmi falak között. Sajnos a környékbeli szénbányászat miatt bekövetkezett talajmozgások is jelentősen károsították az épületegyüttest.
Szerencsére az épületkomplexum felújítása nemsokára befejeződik. A torony és a foresteria is megszépül a cellaházakkal együtt, és a fényképek állandó szereplője, az udvaron álló kút is. Ez a reneszánsz stílusú „velencei” kút, melynek oldallapjait az Esterházy család címerpajzsát tartó angyalok, griffek, rózsák díszítik, jegyajándékként került ide. Amikor Károlyi Margit 1918-ban hozzáment Esterházy Mórichoz, nem mehettek Velencébe nászútra, így nászajándékként kapták meg gróf Károlyi Gyula nagykárolyi kastélyából.
A kútról sok legenda terjedt a helyiek között, többek között egy földalatti folyósórendszerről. Az 1980-as években ennek a szóbeszédnek az igazolására kutatócsoport merült le a kútba, a feltárás során egy földalatti folyosórendszer bejáratára bukkantak. A felderítés során az is kiderült, hogy a folyosórendszer összeköttetésben állt a remeteházakkal is, kijáratát pedig a kolostoron kívül találták meg. Rendeltetése és eredete egyelőre tisztázatlan, ugyanis nem sikerült teljes terjedelmében feltérképezni a folyosórendszert, mivel a kijárat utáni néhány méter után a folyosó beomlott, úgy tűnik a műemlékegyüttes még felújítása után is tartogat meglepetéseket.
A borítón Skoflek István diaképei és ez alábbi, valamint Révhelyi Elemér képe látható.
TÉ
Forrás:
Esterhazy Péter: Harmonia caelestis, Magvető, Budapest, 2000.
