Tereza Kratochvílová: Dzsing Ismertető: Ha két ember véletlenül egyidőben pontosan ugyanazt mondja, akkor az egyiknek leheősége van rá, hogy a másikat megérintse és azt mondja DZSING! Amint ez megtörtént, a leDZSINGelt személynek addig hallgatnia kell, amíg a DZSINGelő ki nem mondja a keresztnevét... Az új KoMa első bemutatója. Nagyon fontos munka, ami megpróbál a Plazma és az Idill által kijelölt kísérletező úton haladni. Bizonyos szempontból sokkal nagyobb a feladat, a vállalás. Nem kész szöveghez nyúlunk, hanem megpróbálunk saját nyelvünkkel, vállaltan sekélyes szótárunkkal beszélni. Nem a szöveg a fontos. A téma sem egyszerű, hiszen magáról a színházról, a színház egyik alapvető játékszabályáról próbálunk elmélkedni. Elmélkedni. Ez azt jelenti, hogy most sem akarunk élesen kimondani valamit. Nem akarjuk megmondani. Nem gondolunk megoldást nyújtani a nézőnek egy adott témában, inkább csak felvillantunk egy témát, ami talán érdemes arra, hogy engedjék átfutni az agyukon. Nem is akarhatunk tételesen kijelenteni dolgokat, hiszen a színház csak játék. A játék résztvevői. Néző és színész. A néző azért megy a színházba, hogy saját világát, akár csak ideig-óráig, de elfelejthesse és egy másik valóságot szemlélhessen. Tehát amint a játszótérbe lép tudja, hogy hinnie kell a színésznek. Hinni akar a színésznek. Különben nem menne be. A színész azért megy színházba, hogy elhitessen valamit a nézővel. Megteremtsen egy világot, ami valamit mesél. Magáról a színészről, vagy a nézőről, vagy a világról, amiben élnek. Itt jön be a harmadik nagyon fontos szereplője a színháznak, az előadásnak. A történet. A történet az, ami a színész és a néző segítségére van. A színész segítségére van, mert így szimbolikusan, vagy szókimondóan, de a történet mesélés álcája mögé bújva beszélhet egy adott problémáról, témáról, felvethet egy gondolatot vitára, vagy kijelenthet egzakt dolgokat. A néző segítségére is van, hiszen egy átlátható történettel könnyebb megérteni a közölni akart gondolatot, a miértet. Gyerekkorunk óta ezt tanuljuk. A népmesék, a példabeszédek, mind, mind erre nevelnek. Tehát a játékszabály, hogy a játszótérben a néző hisz, a színész pedig elhitet, és ebben segíti őket a történet. De mi történik, ha nincs történet? Mi történik, ha a történet mindig megváltozik? Mi történik, ha a színész felrúgja a szabályt és a történet közepén egy másik történetet kezd mesélni? Mi történik, ha direkt összezavarja a nézőt? A nézőnek kötelessége elfogadni az új szabályt? Van esélye a nézőnek követni az új szabályokat? Vannak új szabályok? Mi történik, ha a színész magáról a szabályról akar mesélni és mindezt úgy teszi, hogy felrúgja azt folyton folyvást? Tud-e mibe kapaszkodni a színész, ha felrúgta a saját szabályait, ha elhagyja a segítségét, a történetet és eljátszotta másik segítségét a néző hitét? Tud-e mibe kapaszkodni a néző, ha a színész megfosztja a történettől és a valóságot, amit megteremt azonnal meg is változtatja? Az előadás nem rendelkezik mondanivalóval. Nem akar megoldást adni életünk problémáira. Kísérlet. Színházi kísérlet, aminek elvégzéséhez szükségünk van nézőkre. Keressük a határainkat, lehetőségeinket. Nem újat találunk ki, hanem megpróbáljuk a már létezőt a saját alakunkra formálni. Van egy állítás, mely szerint a színházban bármi megtörténhet. Igaz ez? A néző is ismeri ezt a szabályt? Tudja ezt elég komolyan venni a színész? Megmer tenni bármit? Ezzel kísérletezünk. Kíváncsiak vagyunk, hogy elég bátrak vagyunk-e ahhoz, hogy megtegyünk bármit, hogy megfeleljünk a tételnek és engedjük, hogy bármi megtörténjen. Ez a Dzsing! Bemutató időpontja: 2008. november 4., KOMA Bázis