Barlang

táncelőadás, 60 perc ,Duna Művészegyüttes előadása

kép

A Barlang című táncszínházi produkció Szent Antal alakját idézi meg. Nem történelmi tablót vagy tanúságtételt tervezünk, hiszen meggyőződésünk, hogy Szent Antalnak korunk számára is van érvényes üzenete, életének hozzánk szóló, eleven tanulsága. Az aszkézis különböző formáit saját testén gyakorló remete különösen gyakori téma a művészet történetében, sok-sok művészt ihletett meg az idők során. Szent Antalban minket elsősorban nem a szent érdekel, hanem Antal, a viszontagságai, testi gyötrelmei ellenére is 106 évet élt ember. Interpretációnkban Antal nem akar szent lenni, mindenekelőtt ember szeretne lenni, vagyis önmaga akar maradni. Ez az önmagába-zártság az ő igazi titka. A tíz éves Duna Táncműhely néptánc és kortárs tánc elemeket ötvöző előadása - a Fosszíliák és a Metszetek után - egy trilógia harmadik részét alkotja.

Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Jelenet az előadásból
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Fejér Bálint
kiadó Fotó.színház.hu
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Nemzeti Táncszínház
dátum 2010-02-24
időbeli vonatkozás 2010. február 24
Jellemzők
méret 61,5 KB
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Fejér Bálint
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés