K. T. Tibor szerepe a beregszászi zsidók deportálásában

szöveg
minősített tartalom

Az elbeszélő R. László Vácon ismerte meg K.-t, a gombüzemben, ahol K. szállítómunkásként dolgozott, és aki a foglyok írásaiból szerkesztett "Füveskert" című antológia szerkesztőségének tagja volt. A szerkesztőbizottság a váci gombüzemben működött. K. öt évfolyam anyagát egy kis ládában elrejtette, majd magával vitte a váci kitörés alkalmával. Sikerült nyugatra menekülnie. K. Tibor 1945 előtt csendőrfőhadnagy volt, R. László orvos. R. jelentett K.ről és tervezték K.-t nyugaton felkutatni. A K. Mária által Randolph L. B.nek címzett levélben írja, hogy K.t egy előadáson „üldözőként” nevezték meg, aki csendőrhadnagyként 1945 előtti időkben Beregszászon értékek után kutatott több társával, és a zsidó származásúakat „brutálisan megkínozták”. K. Mária szerint a fentiek rágalmak. Kecskési május 18-án távozott Beregszászról, saját kérésére. K. nyolc és fél évet töltött börtönben 1945 után. L. Jenőről K. Mária állítja a levelében, hogy ő volt R. Lászlóként megnevezhető belügyminisztériumi ügynök, aki K.ről jelentéseket adott le. R. Lajos szerint K. külföldön értékesítette a fogolytársaktól plagizált verseket, és alátámasztotta K. tetteit. A következő dokumentumcsoportban R. Lajos iróniával és a plagizálás alátámasztásával írja meg levelét a Népszabadság szerkesztőségének 1966-ban. L. Jenő 1934-es kiadványának Előszavában az ötéves szibériai hadifogság alatt megfigyelt és összegyűjtött dolgokat nevezi meg. Ezek a feljegyzések Krasznojarszkban maradtak 1920-ban. Tizennégy év után Lévai nyilvánosságra hozta az írásokat, de csak a tejes mértékben hiteles adatokat. A publikáció a magyar katona-hadifoglyok oroszországi munkájáról szóló áttekintés, szót ejt a trianoni eredményekről, valamint a Tanácsköztársaság megbuktatásának közvetett okairól is.

The storyteller László R. met K. in Vác, in a button factory, where K. was a transport worker. R. edited the anthology called 'Füveskert' of the writings of prisoners, and was a member of the editorial. The editorial committee worked in the factory in Vác. K. had hidden the periodical for five years in a little chest and took it with himself from Vác at the time of the outbreak. He succeeded to escape to the West. K. was gendarme lieutenant before 1945, László R. was doctor. R. reported about K. and they planned to find K. anywhere in the West. His wife, Mária K. mentioned that K. was marked as chaser in a presentation. Mária wrote to Randolph L. B. about this case. K. was gendarme lieutenant in Beregszász, with his fellows, they searched for values and brutally tortured the Jewish people. According to Mária, the statement is slander. K. left Beregszász on18th of May, on his own request. After 1945 he spent eight and a half years in prison. Mária argues that Jenő L. is László R., and he was an agent for Ministry of Interior, who transmissed reports about K. . According to Lajos R. K. utilized the plagiarized poems of captive fellows abroad, and confirmed the activity of K. . This confirmed documents got into editorial of Népszabadság in 1966. Jenő L. specified in his publication the gathered and watched events during the five years period in captivity in Siberia. These notes stayed in Krasznojarszk in 1920. L. released this material after fourteen years, but only the most authentic datas. The publication was an overview about work of the soldier-prisoners in Russia, and mentioned the results of Trianon, as well as indirect reasons of fall of the Council Republic.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy háborús bűnösség
tárgy zsidók bántalmazása
tárgy plágium
tárgy rágalmazás
tárgy nyugatra szökés
Személyek, testületek
létrehozó/szerző R. László, K. Mária
kiadó Holokauszt Emlékközpont
közreműködő K. Tibor, R. Lajos, L. Jenő, R. László
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Beregszász
térbeli vonatkozás Budapest
térbeli vonatkozás München
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
dátum 1944-01-01
hivatalos kibocsátás 2011-01-01
időbeli vonatkozás 1944-1945
időbeli vonatkozás 1966. március 29.
időbeli vonatkozás 2004. szeptember 29.
időbeli vonatkozás 2006. március 17.
Jellemzők
hordozó papír
méret 15 oldal
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos K. T. Tibor
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Holokauszt Emlékközpont
leltári szám/regisztrációs szám 2011.366.1