Völgységi Múzeum

kép

Völgységi Múzeum. A hagyományos programok tárlatvezetés, előadás, múzeumbaráti kör mellett könyvbemutatók, vándorkiállítások, és a kézműves foglalkozások is színesítik a programajánlatot. A "Völgység történet és néprajza a 18. századtól a 20. század közepéig" című állandó kiállítás 1987-ben készült el a Wosinsky Mór Múzeum szakembereinek kivitelezésében. A tárlat a feudális korsak helyi mezőgazdaságára jellemző intenzív növényi kultúrákat mutatja be. A 18. sz. közepén céhekbe tömörülő kisiparát kádár, kötélverő műhely eszközeit mutatja be. A tőkés korszak kisiparából itt Johan Reinwald bognár, Joseph Bandel borbély műhelye és Karl Deckert kékfestő néhány tárgya is látható. A reformkori szoba berendezése a Perczel családé. Nagy romantikus költőnk Vörösmarty Mihály többévi bonyhádi tartózkodásának emlékét is őrzi. Tanítványa Perczel Mór, tábornoki atillája a kiállítás értékes darabjai közé tartozik. Dióhéjba összegzi a közlekedés és a hitelélet alakulását, kis szatócsbolttal a vendéglátást. Fotósor, edények, zománctáblák, iratok az első völgységi gyárat, a Perczel Béla alapította zománcgyárat állítják elénk. Ízelítőt kapunk a gyáripart alapozó mecseki szénbányászat rekvizítumaiból is. Itt láthatjuk a 20-as évek kézművesipari technikáját és két ipari műemlék gépet a Bonyhádi Cipőgyár múltjából. A nemesi-úri világot reprezentálja Perczel József neorokokó szalonja. A völgységi etnikumok ismertetése egy német szoba, berendezéssel és viseletekkel folytatódik. A vitrinek politikatörténeti anyaga a második világháborút és az azt követő népmozgásokat láttatják, a bonyhádi zsidóság tragédiájáig és németek tragikus kitelepítéséig terjedően. A bukovinai székely lakószoba dísze a "Székely Kálvária" székely fafaragó mesterek alkotása, egy jellegzetes magyar etnikai csoport születését és sorsát meséli el madéfalvi véres vízkereszttől a bácskai letelepítésig. Nincs bukovinai első szoba vetett ágy nélkül. A vitrinek a népesedési forgószél változásait láttatják: Németek kitelepítését, székelyek, felvidéki, alföldi, délvidéki magyarok letelepítését.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy épület
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Bonyhád
Jellemzők
hordozó papír
méret 15,1 x 21,7 cm
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Völgységi Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Rónai József
leltári szám/regisztrációs szám F.2000.2245.