A grábóci szerb templom a kútházzal

kép

A grábóci szerb templom a kútházzal. Magyarország egyetlen működő szerb kolostora a Tolnai megyei Grábóc faluban található. Múltja több mint 400 évre nyúlik vissza. 1585-ben a dalmát tengerpart egyik szerb kolostorából, Dragovicból öt szerzetes elindult, hogy a Dél-Dunántúlon korábban megtelepült szerbektől nyert értesülés alapján kolostort alapítson és ellássa a paphiánnyal küzdő hívek lelki szolgálatát. 1619-ben Dragovic összes szerzetese áttelepült Grábócra. A domboldalon álltak még az Árpád-kori bencés apátság romjai, melynek falain keresztény szentek képeit lehetett felismerni. A hely szelleme vonzotta ide a szerzeteseket, akik a patak mentén építették fából készült celláikat. Az első kis templom 1587-ben épült kőből és agyagból. 1667-ben az uszkocsik, 1703-ban a kurucok dúlták fel. 1712-ben helyreállították a kis templomot, majd 1736-ban elkezdtek köré-fölé építeni egy nagyobbat, Mórágyról származó gránit terméskőből és helyben égetett téglából. Közben a kis templomot tovább használták, míg 1738-ban lebontották, kihordták, és aug. 13-án már az új templomban mondhattak Liturgiát a budai püspök jelenlétében. A templom 1741-ben lett kész, de egyelőre torony nélkül. A torony 1761-ben épült, majd 1795-ben további munkák során gyarapodott. A harangot egy 1808-ban megtalált régi repedt harang anyagából öntötte Vajnert Péter pécsi harangöntő mester. A ma is működő kétszintes kolostorépület 1787-ben épült fel. 1895-ben átépítették, ekkor rejtették el az eredetileg nyitott oldalfolyosókat. 1981-87-ben az életveszélyesen lepusztult templom és a kolostorépület is átesett egy teljes helyreállításon. Az 1960-as évektől 1994-ig szociális otthon működött az épületben. 1994 óta a teljes kolostorépület a szerb egyház használatában van. A kútház alól bőven csobog elő a víz belépve a kis épületbe ragyogó vörösréz csőből folyik. Fent a falon két aranyozott ikon, a medence mellett láncra kötött, fényes ivópoharak várakoznak.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy épület
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Grábóc
időbeli vonatkozás 1992.
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 13,8 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Völgységi Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Fényképészet Bonyhád
leltári szám/regisztrációs szám F.2000.2281.