Hódmezővásárhely Fekete Sas, Piac

kép
minősített tartalom

"A mai Fekete Sas szálló helyén 1829-ben történt leégéséig földszintes, majd 1830 után egyemeletes épületben működött a Sas vendéglő. A törvényhatósági bizottság közgyűlése 1898-ban határozta el, hogy az akkor már közel 70 éves vendéglő lebontása után annak helyén nagyobb szálloda-kávéház együttest építtet."

Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy piac
tárgy szálló
tárgy reprodukció
Személyek, testületek
létrehozó/szerző CSML HF képeslap gyűjteményéből
kiadó MNL. Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
időbeli vonatkozás 1800 évek
Jellemzők
hordozó papír
méret 9x13
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MNL. Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MNL. Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
forrás Hódmezővásárhely Története II/2
leltári szám/regisztrációs szám Fotótár A. Épületek, Szobrok/Régi Fekete Sas/8