Dr. H. Tibor élete

szöveg
minősített tartalom

A visszaemlékezés az orvosi szakmai élet bemutatásáról szól, e köré épül fel Sz. Klára szövege, melyet 1989 júliusában jegyzett le. Sz. Klára Budapesten, a Visegrádi utcában lakott családjával. H.Tibort gyerekként ismerte, majd házastársak lettek. Tibor Orvosi egyetemre jelentkezett, az egyetem elvégzése után a budapesti Zsidó Kórházban dolgozott. Több vidéki városban megfordult, szakmai kihelyezések által. Klára titkárnőként dolgozott Budapesten. személyes eseményekről számol be, sokszor humoros stílusban, a későbbiekben már komoly hangnemben. A második világháború idején is Magyarországon maradtak, H. továbbra is praktizált. Klára leírása szerint H. elhivatott, lelkiismeretes orvos volt. Legjobb barátja M. Béla, szintén orvos. 1951 júniusában kislányuk született, később ő maga is orvos lett. Később műgyűjtéssel is foglalkoztak. H. 1956-ban is aktívan részt vett a forradalomban megsebesültek ápolásában, gyógyításában. Sok időt töltöttek külföldön: Bécsben, Baselben, Londonban, Izraelben. H. közben kandidátusi címet szerzett. Nyugdíjba vonulása után, 1982-ben infarktust kapott, mely megnehezítette mindennapjait. Lányuk néhány év múlva meghalt, unokájukat ők nevelték tovább. Hónapokkal később H. Tibor kórházba került, majd néhány héten belül ő is elhunyt.

The memoir is a presentation of the professional life of a physician subscribed by Klára Sz. that was in July 1989. Klára Sz. lived in the Visegrádi Street in Budapest with her family. She knew Tibor H. as a child, and later she married him. Tibor finished his medical studies and after his graduation, he worked at the Jewish Hospital in Budapest. He visited many towns in Hungary as a professional. Klára worked as a secretary in Budapest. She reports about personal events, often in a humorous style, but later she changed her tone to a serious one. They remained in Hungary during the Second World War, H. worked still. According to Klára, her husband was a real physician, dedicated to his work. His best friend was Béla M., who also worked as a physician. Klára's daughter was born in June, 1951, who later became a doctor, too. Later they worked with art-collection as well. H. took part in the revolution in 1956, with providing medical help to the wounded. They spent much time abroad, e.g. in Vienna, Basel, London and Israel. H. obtained the candidate of medical sciences title, too. After his retirement he got a heart-attack in 1982, which made his daily life much more difficult. Their daughter died a few years later, and they raised their grandchildren. A few months after that, Tibor H. was hospitalized, and he passed away there a few weeks later.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy visszaemlékezés
tárgy életrajz
tárgy orvostan
Személyek, testületek
létrehozó/szerző S. Klára
kiadó Holokauszt Emlékközpont
közreműködő H.Tibor, M. Béla
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Budapest
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
létrehozás dátuma 1989-07-01
hivatalos kibocsátás 2011-01-01
időbeli vonatkozás 1940-es évek
időbeli vonatkozás 1945-1989
Jellemzők
hordozó papír
méret 78 p
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Sz. Klára
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Holokauszt Emlékközpont
leltári szám/regisztrációs szám 2011.463.1