Cívisvilág emlékezete II. - Debreceni viseletek

Fiatal felnőtt (jegyes) legény viselete

kép

A 19. század végi jellegzetes debreceni paraszt polgári viseletek a 2010-ben elnyert Kölcsey Ösztöndíjból készültek el. A pályázatban hat bemutatni kívánt ruha szerepelt: a gyermek, fiatal felnőtt (jegyes) férfi és nő, fiatal házaspár és az idős nagyasszony. A rekonstrukció a Déri Múzeum fényképei, szakkönyvek, valamint gyűjtés alapján történt. A debreceni fiatal legények öltözetének egyik jellegzetessége az iparos mellény volt, anyaga pedig tükörbársony. A színe sötét tónusú, például zöld, barna bordó és kék lehetett. A mellény alatt inget viseltek, felette pedig ezüst ékszergombokkal díszített posztó zakót hordtak. A díszgombok 3-4 cm átmérőjűek voltak. A másik különlegessége a debreceni kemény kalap, amelynek keskeny karimája volt. A posztóból készült bricsesz nadrágot pedig a rogyós szárú csizmába húzták. Ünnepekkor a debreceni fiatal legények a fentebb leírt öltözetet hordták, hétköznapokon pedig hasonló típusú ám kevésbé drága anyagú ruhát viseltek. Manapság a kiállított darabot több rendezvényen is hordták ilyen például a budapesti Utazási vásár, a Debreceni Virágkarnevál és a Bartók díjátadó. Készítők: ruházat: Antal Csaba viseletkészítő Népi Iparművész díszgomb: Rácz Erika ötvös Népi Iparművész kalap: Mihalkó Gyula kalapkészítő Népi Iparművész csizma: Czéh Gabriella

Cím(ek), nyelv
része „Cívisvilág emlékezete” című sorozat: 2012 Cívisvilág emlékezete II. - Debreceni viseletek bemutatója
kapcsolat http://www.museums.hu/k/Civisvilag_emlekezete_II_-_Debreceni_viseletek_-_A_Kolcsey_osztondij_tamogatasabol_keszult_viseletek_bemutatoja
kapcsolat http://www.utazzitthon.hu/civisvilag-emlekezete-debrecen.html
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Debreceni fiatal felnőtt (jegyes) legény viseletének bemutatása
felhasználói címke fiatal legény, 19. század végi debreceni népviselet, csizma, posztó, tükörbársony, iparos mellény, ezüstgomb, rogyós szárú, bricsesz nadrág, DMK, Debreceni Művelődési Központ, Tímárház
célközönség általános
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Debreceni Művelődési Központ Tímárház, Antal Csaba viseletkészítő Népi Iparművész, Rácz Erika ötvös Népi Iparművész, Mihalkó Gyula kalapkészítő Népi Iparművész, Czéh Gabriella csizmakészítő
kiadó Debreceni Művelődési Központ
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Debrecen/Tímárház
térbeli vonatkozás Debrecen
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Debrecen
dátum 2012-02-17
létrehozás dátuma 2012-02-17
hivatalos kibocsátás 2014-02-04
időbeli vonatkozás 2012.02.17.
Jellemzők
hordozó szövet
hordozó bőr
hordozó bársony
hordozó ezüst
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Debreceni Művelődési Központ Tímárház
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Debreceni Művelődési Központ belső archívum