Cívisvilág emlékezete II. - Debreceni viseletek

Fiatal asszony viselete

kép

A 19. század végi jellegzetes debreceni paraszt polgári viseletek a 2010-ben elnyert Kölcsey Ösztöndíjból készültek el. A pályázatban hat bemutatni kívánt ruha szerepelt: a gyermek, fiatal felnőtt (jegyes) férfi és nő, fiatal házaspár és az idős nagyasszony. A rekonstrukció a Déri Múzeum fényképei, szakkönyvek, valamint gyűjtés alapján történt. A fiatal asszonyok öltözete a Debrecenre jellemző visszafogottságot, eleganciát, zárkózott cívis szemléletet és szigorú erkölcsöket tükrözte. A ruha földig érő hosszú szoknyás, a felső rész hosszú ujjas, nagyon zárt és sötét színű volt. Színeiben főként a zöld, kék, barna és a bordó dominált. A viseletet zsinór, gyöngy és a ruha anyagából készült dísz ékesítette. A debreceni asszonyi öltözet egyik jellegzetessége volt az úgynevezett kaskétli, vagy más néven főkötő, amit csipke, gyöngy és kicsi zsinór díszített. A fiatalabb asszonyoknál csak a kontyot fedte, míg az idősebbeknél már az egész fejét borította. Lábukon kemény szárú csizmát hordtak. A ruha napszövetből készült. Ünnepekkor a debreceni fiatal asszonyok a fentebb leírt öltözetet hordták, hétköznapokon pedig hasonló típusú ám kevésbé drága anyagú ruhát viseltek. Manapság a kiállított darabot több rendezvényen is hordták ilyen például a budapesti Utazási vásár, a Debreceni Virágkarnevál és a Bartók díjátadó. Készítők: Kormányos Lászlóné hímző viseletkészítő Népi Iparművész Tóthné Dénes Anikó viseletkészítő Népi Iparművész csizma: Czéh Gabriella

Cím(ek), nyelv
része „Cívisvilág emlékezete” című sorozat: 2012 Cívisvilág emlékezete II. - Debreceni viseletek bemutatója
kapcsolat http://www.museums.hu/k/Civisvilag_emlekezete_II_-_Debreceni_viseletek_-_A_Kolcsey_osztondij_tamogatasabol_keszult_viseletek_bemutatoja
kapcsolat http://www.utazzitthon.hu/civisvilag-emlekezete-debrecen.html
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy viselet
tárgy öltözködés
tárgy napszövet
tárgy csipke
felhasználói címke fiatal asszony, 19. század végi debreceni népviselet, csipke, gyöngy, kaskétli, szoknya, csizma, zsinór, DMK, Debreceni Művelődési Központ, Tímárház
célközönség általános
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Debreceni Művelődési Központ Tímárház, Kormányos Lászlóné hímző viseletkészítő Népi Iparművész, Tóthné Dénes Anikó viseletkészítő Népi Iparművész, Czéh Gabriella csizmakészítő
kiadó Debreceni Művelődési Központ
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Debrecen/Tímárház
térbeli vonatkozás Debrecen
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Debrecen
dátum 2012-02-17
létrehozás dátuma 2012-02-17
hivatalos kibocsátás 2014-02-03
időbeli vonatkozás 2012.02.17.
Jellemzők
hordozó szövet
hordozó bőr
hordozó gyöngy
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Debreceni Művelődési Központ Tímárház
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Debreceni Művelődési Központ belső archívum