Dzvonyár János

Debreceni olimpikon

kép

Szül. idő: 1961. március 28. A Debrecenben született úszó Rentka László edző irányításával ért el sikereket a gyermek-, serdülő- és ifjúsági korosztályokban. Debrecenben megfelelő uszoda hiányában, csak napi egy edzéssel készülhetett, s ez kevésnek bizonyult. A jó tanuló, jól sportoló, szorgalmas középiskolás sportolót a töretlen fejlődés érdekében edzője Budapestre irányította, ahol sportkollégiumban kapott helyet. A tehetséges úszó hamarosan válogatott lett. Rövidesen a világranglista 9., majd a 3. legjobb idejét úszta. Nagyon elégedettek voltak a szorgalmával, tehetségével. Bíztak benne, hogy a világcsúcsnál is jobb időt képes úszni. Az olimpia előtt már a titkos éremesélyesek közé sorolták. Az 1980-as moszkvai olimpián, pontszerzőként ötödik helyezést ért el a 100 m mellúszásban. A 4x100 m-es vegyes váltó tagjaként hatodik helyezést szerezett. A 19 éves sportoló szomorú és csalódott volt, mert dobogóra pályázott. Az áprilisban úszott csúcsteljesítményével Moszkvában ezüstérmet nyerhetett volna. Sajnos az olimpia előtt két héttel influenzás lett, s az edzéskihagyások kizökkentették a tervszerű felkészülésből. A budapesti Vörösmarty Gimnáziumban érettségizett, előfelvételivel bekerült a Budapesti Orvostudományi Egyetemre, ahol diplomát szerzett. Sportpályafutása végén, végzettségének megfelelően orvosként helyezkedett el Budapesten.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy sport
tárgy olimpia / olimpikon
felhasználói címke Dr. Fésűs László, Debrecenhez és vonzáskörzetéhez kötődő élsportolók az olimpiákon, Kiállítási anyag
célközönség általános
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Dr. Fésűs László
kiadó Hajdú-Bihar Megyei Sporttörténész Egylet
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Debrecen
térbeli vonatkozás Debrecen
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Debrecen
dátum 2013-01-09
létrehozás dátuma 2013-01-09
hivatalos kibocsátás 2013-01-09
időbeli vonatkozás 20. század
Jellemzők
hordozó egyéb digitális tárolóeszköz
méret 396X520
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Dr. Fésűs László
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Dr. Fésűs László