Herczeg Béla

Debreceni olimpikon

kép

Szül. idő: 1947. június 13. A Debrecenben született tornász 1968-ban a mexikói olimpián csapatban tizenharmadik helyezést, 1972-ben Münchenben nyolcadik helyezést értel. Általános, és középiskolai tanulmányait Debrecenben végezte. Fehér Imre és Kulcsár János keze alatt tornázott, s kezdte bontogatni szárnyait. Kétszer középiskolai bajnokságot nyert, 1962-ben és 1964-ben. Országos bajnokságot nyert 1968-ban, s így került ki válogatottként az olimpiára. Ekkor már a Budapesti METEOR versenyzője volt. Az 1969-es Európa-bajnokságon korláton nyolcadik, összetettben a tizennegyedik helyezést érte el. 1969-ben a Honvédhoz igazolt. 1971-ben a mesterfokú bajnokságon összetettben harmadik lett. A makacs gerincsérülés miatt 1974-ben befejezte aktív sportpályafutását. Időközben elvégezte a Szálloda, Vendéglátóipari Főiskolát, s ebben a szakmában helyezkedett el. Jelenleg is egy vendéglátóipari és kereskedelmi Bt. vezetője.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Sport
felhasználói címke Dr. Fésüs László, Debrecenhez és vonzáskörzetéhez kötődő olimpikonok eredményei és arcképcsarnokuk, Kiállítási anyag
célközönség általános
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Dr. Fésüs László
kiadó Hajdú-Bihar Megyei Sporttörténész Egylet
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Debrecen
térbeli vonatkozás Debrecen
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Debrecen
dátum 2013-01-09
létrehozás dátuma 2013-01-09
hivatalos kibocsátás 2013-01-09
időbeli vonatkozás 20.századi
Jellemzők
hordozó egyéb digitális tárolóeszköz
méret 394X561
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos dr. Fésüs László
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Dr. Fésüs László