A szendrői római katolikus templom

kép

Szendrő kiemelkedő jelentőségű műemléke a római katolikus templom, amely Északkelet-Magyarország egyik legszebb barokk épülete, egész Európa egyik legnagyobb ferences temploma, a rend alapítójának, Assisi Szent Ferencnek van szentelve. A templom alapjait 1635-ben rakták le. 1741 - ben Gróf Csáky István átépíttette és kibővíttette, így a ma ismert formáját az 1760 –as évekre nyerte el.A templom barokk stílusban épült, a barokk eszmei hátterét a katolikus egyház által indított ellenreformáció, az egyház hivatalos szóhasználatában a katolikus megújulás adta. A római katolikus egyház főfeladata a reformáció következtében elvesztett hívek visszaszerzése, illetve hitükben való megerősítése. A barokk építészet legfőbb alkotásai egyértelműen a templomok: ezek a monumentális építmények rendkívüli díszítettségükkel, aranyozott részleteikkel, márványdíszeikkel az egyszerű hívőket voltak hivatottak elkápráztatni és ráébreszteni a római katolikus Anyaszentegyház hatalmára és nagyságára. Az első barokk stílusú templom a Vignola tervezte római Il Gesú.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy római katolikus
tárgy templom
tárgy Szendrő
tárgy barokk
célközönség általános
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Szendrő
térbeli vonatkozás Borsod-Abaúj-Zemplén megye
térbeli vonatkozás Edelényi járás
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Szendrő
Jellemzők
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Magyar Katolikus Egyház
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Római katolikus templom, Szendrő