Amikor belépünk a Nemzeti Színházba, Móricz Zsigmond két részben adott négyfelvonásos színdarabjának előadásához, nyitva már a színpad, a függönyt talán tisztítóba adták, és a díszletet nézve úgy rémlik, hogy addig is, amíg meg nem kezdik a játékot: ma este a Julius Caesar van műsoron. Nyírségi udvarházat kellene mutatnia a díszletnek. Ábrázolás helyett azonban művészetre törekszik a szcenika: kísértetiesen rideg síremlék mered elénk, mintha a Kerepesi temető számára családi sírköveket faragó Gerenday mestertől rendelték volna meg. A színpad megemelt talaját deszkák szabdalják, ezeken a gyúródeszkákon táncolnak, lépdelnek a lakodalmas népek már harmadik napja. Csizmadia Tibor rendezésének a díszlet fontos eleme. Kétfelé mutat. A valóságos helyzet megteremtésének szándékára, hogy ugyanis tél van, kihordták a bútorokat az udvarra, és a csüdig érő sár miatt pallókat raktak, hogy megóvják az átnedvesedéstől a báli cipőket. Körültekintő rendezői figyelem.