Ermel - Vojnits mauzóleum az út felől

kép

Ermel - Vojnits mauzóleum az út felől. Perczel család mauzóleuma. Perczel Etelka leányának, Ermel-Vojnits Erzsébetnek a mauzóleuma, amelyet Aigner Sándor tervei alapján 1905–1907 között építettek kései historizáló stílusban. A harmonikus kis épület már messziről feltűnik az autóval érkezőknek. Külső megjelenésében a majd tizenhét méter csúcsmagasságú, nyolcszögletű torony dominál. Ez a nagyjából négyzet alapformájú hajó felett emelkedik, amelyhez hátul félkörös szentély csatlakozik. A vállköves kapu szemöldökgerendáján Ermel-Vojnits Erzsébet névfelirat olvasható. Az 1903-ban elhunyt asszony a bajsai Vojnits Barnabás (1808–1888) szolgabíró és a bonyhádi Perczel Etelka (1807–1861) gyermeke. Etelka nevét Dugonics Etelkája után kapta, amely nevet már egy korábban, kisgyermekként elhalt nővére is viselte. Eléggé későn, 26 éves korában, 1833-ban ment férjhez, és Szabadkára költözött. Itt született leánya. Vojnits Erzsébet második férje halála után, már nem fiatalon harmadszorra Ermel Gyulával kötött házasságot. A körülbelül 11 évvel fiatalabb férfi 1877 és 1884 között Bátaapátiban működött evangélikus lelkészként. A századfordulón viszont már Bonyhádon élt mint nyugalmazott lelkész, s a felesége által a házasságba hozott ófalui birtokon gazdálkodott. Az aszszonynak, akinek Szabadkán és a baranyai Ófaluban összesen kétezer holdas földbirtoka volt, egyik házasságából sem született gyermeke, ezért dédunokaöccsét, Perczel Bélát (1884–1945) tette örökösévé. Ermel-Vojnits Erzsébet Budapesten hunyt el 1903. október 17-én, 68 éves korában. Végakaratának megfelelően sírja fölé ezt a díszes mauzóleumot emelték. A hagyomány szerint 1918-ban itt temették el az asszony harmadik férjét, Ermel Gyulát is, és talán a második férj koporsóját is idehozták az épület alatti kriptába.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy sírhely
tárgy kálvária
tárgy temetkezési hely
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Bonyhád
időbeli vonatkozás 1994-95.
Jellemzők
hordozó papír
méret 13,5 x 10 cm
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Völgységi Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Havasi János (készítő)
forrás Havasi Jánosné (átadó)
leltári szám/regisztrációs szám F.2014.1989.