Vu Cseng-en Nyugati utazás avagy a majomkirály története 2. kötet (részlet)

szöveg

Vu Cseng-en XVI. századi regénye is javarészt a nem hivatalos hagyománykincsből, a népi hiedelemvilágból nőtt ki. A kínai világszemlélet kereteit majd két évezreden át a három nagy tanítás, a konfucianizmus, a taoizmus és a buddhizmus adta meg. A mindennapi gyakorlatban és gondolkodásban e tanítások elemei szétválaszthatatlanul összefonódtak. A regény cselekménye ebben a kusza, istenek, démonok, halhatatlanok és szentek lakta világban játszódik. Főhőse, Szun Vu-kung, a majomkirály kőtojásból született, majd amikor elsajátította a halhatatlanság tudományát és egyéb bűvös képességeket, harcba indul a mennyek palotája ellen, el akarja foglalni a Jáde Császár trónját. Az isteneknek nem kis erőfeszítésébe kerül, amíg legyőzhetik. De Buddha kifog rajta, s ötszáz évre bezárja a Vuhszing-hegy alá. Csak akkor szabadul, amikor az istenek a buddhizmus szent könyveiért nyugat mennyországába tartó szent barát, Hszün-cang szolgálatára rendelik. Neki és másik két útitársának, Nyolctilalmasnak és Homoki Barátnak az a feladata, hogy megvédelmezzék a kínai barátot a hegyek és erdők démonjaitól. Mert e szörnyek mind föl akarják falni Hszün-cangot, hogy szent teste erejéből halhatatlanságot nyerjenek. Az agyafúrt, gőgös, csodálatos erejű majom nélkül a szent szerzetes sohasem érhetné el a célját.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy papír alapú könyv
tárgy regény
célközönség általános
Személyek, testületek
kiadó Európa Könyvkiadó
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Kína
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Szendrő
hivatalos kibocsátás 1980-01-01
időbeli vonatkozás 16. század
Jellemzők
hordozó papír
méret 4 MB
méret 539 oldal
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos magánszemély
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
azonosító ISBN 963 07 2234 8